Kisszínesek
Van már városunkban a hajléktalan emberekhez telepített
mindenféle hajléktalan intézmény, úgymint szállók,
népkonyhák, melegedők, orvosi rendelők, kórházak,
ügyfélszolgálati irodák, egyebek, még munkaügyi központ
is, hozzávaló képzett személyzettel: szociális munkásokkal,
szakácsokkal, orvosokkal, ápolónőkkel, ügyintézőkkel,
lett aztán hajléktalan óvoda is, óvónénikkel,
sok kicsi hajléktalanovissal. Tevékenykedik továbbá az
eddig felsoroltakhoz rendelt diszpécser szolgálat, buzgó
diszpécserekkel, akik telhetetlenek és nem érik be ennyivel,
mert a jövőben koordinálni akarnak hajléktalanszülészetek,
hajléktalanbölcsik, hajléktalaniskolák, hajléktalankáefték,
hajléktalan szociális otthonok (bocsánat, ez
már van), és hajléktalantemetők között és fölött is. Várjuk
tehát intézményalapító, profilbővítő bábák, dadusok,
tanító nénik, és bácsik, ügyvezetők és élelmes temetkezési
vállalkozók jelentkezését éjjel-nappal a 338-4186-os telefonszámon!
- Neve?
- Barát Józsi.
- Anyja neve?
- Marok Jolán.
- Van bejelentett lakcíme?
- Van.
- És hol?
- Hát az Etelkánál.
Két órán át dülöngéltem az előtérben. Itt még nálam is
részegebbek vannak. De mindenki csöndben, csak zacskók
zörögnek. A sorrend is csak úgy magától megy, néma
szembenézések irányítják.
Végre bejutok egy kis angyalhoz. Mire feleszmélek,
egész életemet kikérdezi. Csak nézek bambán. Nyugdíjra
hajtok, csak jár valami huszonöt év után. Mondom, nem
bírom az ácsorgást, visszajárást. Jó, találkozzunk máskor,
máshol.
Három hónap alatt vagy tízszer találkoztunk, addig üldözött
telefonon, míg meg nem beszéltünk egy időpontot.
Én meg elmentem. Az egész ügymenetben semmi fennakadás
nem volt.
És tessék, nyugdíjas vagyok, hetvenkétezer forint, hat
hónapra visszamenőleg!
Hurrá, ihatunk!
Ülök a Balatonban. Alattam puha, lágy iszap. A víz elképesztően kék, néhány árnyalat választja el csupán az ég kékjétől. Meleg délután mászik a strand felett.
Gyerekkoromban fürödtem így, nem a Balatonban, oda sosem jutottunk el, dehogy, a nagyanyám bádogkádjában, amit hosszas unszolásra húzott elő a pottyantós budi melletti tárolóból.
A kád hatalmas alkotmány, a kút hordóban melegedő leve mellé mami egy egész katlan vizet forral, de így is csak az alsó tíz centit tudja megtölteni nekem. Ha feltérdelek, és kikukucskálok a pereme felett, ugyanazt a kék eget látom a fenyőfák zöld lombján túl, mint most. Gyantaillat úszik a forróságban, s a bádogkád pereme alatt sorakozó kerek szögecsek az űrhajóm irányítógombjai. Indítok, a rakéta felszáll, kering az égen. Gyerek vagyok, minden lehetséges. Imperialista hajók támadnak rám, de lelövöm őket. Győztünk! Elfordítom az egyik gombot, azonnal adagolja a ragadósan édes, piros fagylaltot. A másik üvegtetőt borít fölém, hogy víz alá merülhessek a járművemmel. Lusta, szürke halak bámulnak irigykedve odalenn. Nem a tengert képzelem magam elé, hanem a Balatont.
Ülök a vízben, alattam puha, lágy iszap. Körülöttem felnőttek nevetgélnek, lubickolnak. Egy egész csapatra való hajléktalan. Van, aki most látja életében először a magyar tengert.
Hajléktalan ügyfeleinket biztatni szoktuk, a rokkantsági nyugdíjigény elbírálásához szükséges orvosi bizottsági vizsgálatkor hangsúlyozzák – még ha ezzel nehéz is kérkedni – hajléktalanságukat.
Ugyanis a lakástalanságnak külön BNO-kódja van, így elképzelhető, hogy – az érte járó pár százalékos többlet miatt – ugyanazon betegséggel egy hajléktalant leszázalékolnak, egy nem hajléktalan beteget pedig nem...
BNO-kód: Z5900
Betegség: Lakástalanság
Betegség alcsoport: Lakással és gazdasági körülményekkel kapcsolatos problémák
Betegség főcsoport: Az egészségi állapotot és egészségügyi szolgálatokkal való kapcsolatot
befolyásoló tényezők
Alsó kor 0
Felső kor 99
A nappali melegedő is félelmetes hely lehet, de mégis, mint a szabad ki-be járhatóságra is lehetőséget adó és többszöri röpke, akár pár perces tartózkodásra is igénybe vehető helyre nagyobb eséllyel látogatnak be a mentális zavarokkal élő, és betegségekben szenvedő emberek. Nem mindig a pénzhiány okozza a bajt. Az ilyen problémákra utaló tünetek virágzó botanikus kertje vesz minket körül, vált ki belőlünk érzelmeket és tetteket. Nélkülük unalmasabb lenne az élet.Talán hozzánk sem térnének be, ha a Társadalom megkövetelő normaalkotásaival nem kényszerítené őket, kétséges értelmű körök megfutására. A „gondoskodás szünetel” tábla évek óta kitehető lenne, ezen a területen. Ellátatlan, vagy rendszertelenül, mondhatnánk véletlenszerűen és többnyire rövidke időszakokra, ezért eleve kudarcra ítélten kezelt betegek, akiknek megszakadt vagy sosem volt kapcsolata az egészségügynek ezt a területet ellátni hivatott intézményeivel. A hajléktalanoknak lakhatást, vagy gondozást nyújtó intézményeink, a közösséget és szervezett működést óvó szabályaikkal nagyon rövid idő alatt kirekesztik ezeket az embereket. A speciális gondoskodásra képes férőhely pedig érzékelhetetlenül kevés helyen érhető el. Ez így nem fog menni.Ellehetetlenült és a hajléktalan létben sodródó, egymásról olykor hírt tudakoló, de valós kapcsolat nélküli családdarabkákat látunk feltűnni. Anyagi javaktól motivált megkeresések érkeznek távoli rokonoktól vagy ügyvédi irodáktól.
Többször sikerül összekötnünk szálakat, információt szolgáltatunk, igazolunk és működtetjük munka és egyéb kapcsolatainkat. A hétköznapokban pedig tolerálunk és védünk.
Csakhogy mindez a legritkább esetekben vezet megnyugtató eredményre, sokkal inkább szükség-megoldásokra, elakadásokra. Ilyenkor megélhető akár a győztünk és a már késő érzés is.Naponta meghallgathatjuk, a regisztrációs asztal mellett elfogyasztott tea közben /a lassú észjárás hasznos lehet/: Nem szabad köpködni. Nem szabad kukázni.
Nem szabad aludni az aluljáróban. Nem szabad sok bort inni. Nem szabad hangoskodni. Nem szabad cigarettázni. Nem szabad káromkodni. Nem jó bevizelni. Nem jó fázni. Nem jó vakarózni. Nem jó kitiltva lenni.Mikor lehet bekerülni a kórházba? Hol vannak a testvéreim? Mióta vagyok kitiltva? Meddig vagyok kitiltva? Meddig jó a papírom? Meddig maradhatok?
Kell szedni a gyógyszert. Meg kell csináltatni az igazolványt. El kell menni a Köjálba. Ki kell jönni az aluljáróból. Szépen kell beszélni.
Keresnek. Megvernek. Lekurváznak. Megbüntetnek.
Mikor kimegy az ajtón, motyogja maga elé:
Haggyá békén! Szopjál le! A kurva anyád! Itt minden belefér, bár néha egy kicsit kellemetlen.
A stábértekezleten felmerült, az egyik ügyfelünk esetleg droghasználó. Így egyik kolléga utánajárt s a következő értekezleten beszámolt róla, hogy a feltételezés tévesnek bizonyult:
– Jó napot kívánok! Ön drogos?
– Nem.
– Köszönöm szépen.