menhely25
25 éves lett a Menhely Alapítvány - 9000-nél több "mindennap" telt el az alapítás óta.
Sokezer élmény és számlálhatatlan munka, sok-sok segítségre szoruló ember.
De a számok mögött mindig ott van egy-egy arc, egy-egy valódi sors.
Blogunk célja közel hozni párat közülük.
Fogadjátok szeretettel e képeslapokat!
Szöveg: Nuszer Mirjam
Fotó: Gombai Gellért
* A képek -személyiségi okokból- nem kapcsolódnak közvetlenül az elmondott történetekhez. Köszönjük a képen szereplő személyek közreműködését!
- Nem megy fel turkálni, Gábor? Kiraktunk egy csomó mindent, szerintem találna kedvére valót! Ruha, cipő, könyv...
- Köszönöm, voltam már. És megtaláltam a lényeget. Ennél nagyobb kincset most nem kaphattam volna!
A kis herceg című könyvet mutatta...
Tudja milyen idegesítő volt, amikor a feleségem benne felejtette a zárban a kulcsot?
Kopogtam, csöngettem, aztán kijött, kinyitotta én meg még egy ideig dohogtam, megfürödtem meló után, de aztán ott állt a konyhában, a válla fölött megnéztem, mi lesz a vacsora...
És akkor már mosolygott, mert mondtam, hogy "jaj, Életem, ne csináljuk..."
Ej, hát ez a boldogság!
- Nézd má', milyen szép paprikám van. Kérsz?
- Nem köszönöm. Most vette?
- Vettem? Dehogy vettem...Kidobálja a zöldséges,semmi baja,hülye vagyok én, hogy vegyek?Mert te veszed?
- Igen.
- Ej, nem lesz belőled sikeres üzletasszony sose'!
Elkérhetném a papírját?
-El... Persze... Csupa cetli az élete a csövesnek. Tüdőszűrő, csomagjegy, ebédjegy...
Ebből állunk. Cédulák vagyunk. Félcédulások.
-Elvihetem ezt a tekercs wc-papírt?
-Kérem, csak tekerjen le belőle annyit, amennyi kell!
-Jó.
És letekerte az egészet.
Imádom, egyszerűen imádom azokat a jeleneteket a munkám során, amikor bejön egy nő, aki magán viseli az elmúlt évek minden nyomát, szomorú, megtört, aztán bejön egy férfi, aki szintúgy. Egymást nem ismerik de valamiért beszélgetni kezdenek (most épp a dobozvisszaváltó árfolyamáról), és mire megint rájuk nézek, egy igazi, finoman kacér, kipirult arcú NŐT látok, és egy hódítani kész, erős és magabiztos FÉRFIT.
Megint rájöttem, hogy az úr a pokolban is úr, a nő meg mindig NŐ.
"Nem haragszom anyámra, hogy beadott intézetbe. Én voltam ám a kedvence!
Csecsemő koromban adott be, most halt meg négy éve. Agydaganat, gyomorrák. Ivott. De az apám végett. Engem tudom, hogy szeretett. Nem keresett soha, de én végig tudtam, hogy szeret, csak az apám... Az vitte bele az ivásba is.
Van egy menyasszonyom, az Andi. Ő is intézetbe' volt. Azt mondják, hypot itattak vele a szülei, azért került be. El fogom venni feleségül, lesz egy tanyám. És boldogan élünk.
Köszönöm, hogy meghallgatott. "
