Hajléktalanságról
Forrás: Civil Szemle 2010/4. szám
Beszélgetés Győri Péterrel, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnökével
Az első hónapok
CSZ: Hogyan jött létre a Menhely Alapítvány?
GyP: A közvetlen előzmény az volt, amikor nyolcvankilenc december elején a csövik ülő demonstrációba kezdtek a Blaha Lujza téren, mert kiszorították őket az úgynevezett fejpályaudvarokról, elsősorban a Keletiről és a Déliről. Úgyhogy szépen felültek a metróra, bementek a Blahára, és ott ülő demonstrációba kezdtek. És akkor ott kezdődött egy tárgyalássorozat. A tárgyalássorozatot megelőzte, hogy a rendőrök ki akarták őket zavarni, de aztán végül is úgy döntöttek, hogy nem indítanak rendőri akciót. Azaz odamentek a rendőrök, de aztán végül visszaparancsolták őket. A város polgárai pedig etették őket, vittek nekik pokrócot… Ez beleilleszkedett abba a demonstrációsorozatba, ami akkor már volt az országban mindenféle ügyekben, de azért meg is lepte a népességet, hogy csövik, meg hogy a Blaha Lujza téren ott aludtak, letáboroztak.
És akkor én, aki részben szetáztam, részben viszont valahogy talán volt is valami kapcsolatom a Fővárosi Tanáccsal, elkezdtem közvetítő szerepet vinni a demonstráló csövik és a Fővárosi Tanács között. Azaz hát ehhez emlékezni kell az akkori viszonyokra. Pártdöntés volt, még a Politikai Bizottság is a napirendjére tűzte a Blaha Lujza téri demonstráció kérdését és a hajléktalan ügyet, de végül a Fővárosi Tanácsra bízták, hogy valamit csináljon ezekkel az emberekkel.
Asztal melletti tárgyalássorozat kezdődött. A demonstrálók küldötteket küldtek a fővároshoz. Ott ültek a fővárosi emberek, meg a hajléktalanok, meg én, hogy mi legyen a megoldás. Ők azt akarták, hogy egyrészt ne küldjék el őket a pályaudvarokról, másrészt meg lakást akartak. Ekkor még volt lakáselosztási rendszer, és nekik nem volt lakásuk. A tárgyalások eredménye hosszú-hosszú kacskaringók után az volt, hogy valamilyen ingatlant kerít a főváros. A párt, az utódpárt, az MSZP részben volt MSZMP ingatlanokat ajánlott föl. És akkor körbenéztük ezeket a helyiségeket, a Mezei Gyuri, a Zsiráf meg én. Elfogadhatatlanok voltak, ötven négyzetméteres pártirodák.
A Főváros szegény lakói közt – mint általánosan tudva van – az ínség, nyomor mind nagyobb mérvet ölt. Itt lévén a tél, e nyomor – ha csak annak a könyör közbelépése gátot nem vet, még na-gyobb áldozatokat fog követelni. Ez okokból kötelességemnek ismerem a Tek. Tanács figyelmét e körülményre felhívni és megkérni, miszerint gondoskodni kegyeskedjék arról, hogy a szegény nép a téli idő folyama alatt meleg tartózkodási helyen ha nem is ingyen, de olcsó áron naponta legalább egyszer meleg táplálékkal láttassék el.
Ebben a füzetben a Menhely Alapítvány Módszertan lakásvesztés megelőzését célzó, 2006 és 2007 között futó, segítői programjának tapasztalatait adjuk közre. A programot az Összefogás Közalapítvány támogatta, ennek a kiadványnak a megjelentetéséhez pedig a Fővárosi Szociális Alapítvány adott pénzt. Köszönjük!
Gurály Zoltán - Az én házam az én váram? Lakásjogsegély, Budapest, 2006-2007
A világ számos régiójában még ma is több millió ember él fedél nélkül, biztonságos és egészséges otthon nélkül. Alig van olyan európai nagyváros, ahol éjjel ne találkozhatnánk csövező fiatalokkal, vagy idősekkel, ahol ne lennének sokan, vagy néhányan, akik biztonságos otthon hiányában fedél nélkül töltik éjszakáikat és nappaljaikat. Azt gondoljuk, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan és nagyon sok európai polgár is azt gondolja, hogy nem nyugodhatunk bele abba, hogy emberek otthontalanul éljenek. E közös nyugtalanság azonban nagyon is sokféle és változó intézkedésben, helyi és országos politikában nyilvánul meg. E küzdelmek egyik terepe a városi köztér, ahol az otthonnal rendelkezők érdekei, szándékai, normái gyakran összeütköznek, az otthontalanokéval, akik számára kényszerűségből a köztér egyben privát terük egy darabja is...
Az elmúlt néhány év a hajléktalanügy szempontjából a félfordulat időszaka volt. Az előző évekhez képest fontos változások kezdődtek el, pontosabban, fontos változások előjelei mutatkoztak. E változások lényege tömören abban fogalmazható meg, hogy egy olyan szemléletváltás vette kezdetét, mely a hajléktalanságot már nem pusztán egy végállomásnak, a hajléktalan embereket nem pusztán ápolásra szoruló, vagy éppen elrejtendő, kitaszított embereknek tekinti, hanem egy olyan egyéni és társadalmi helyzetnek, melyből még lehetséges a kiút, lehetséges a visszaút, az integráció a hajlékkal rendelkezők társadalmába. Még nem domináns ez a szemlélet, de erőteljesebben megjelent, mint korábban. Ezt két példával
érzékeltetnénk....
Merre tovább? Egy nemzeti hajléktalanügyi stratégia lehetséges keretei
"Senki sem nevezné hajléktalannak azokat a fiatalokat, akik egy hátizsákkal indulnak el világot látni, alkalmi szállásokon, pályaudvarokon éjszakáznak, utcai zenéléssel, kéregetéssel szereznek pénzt maguknak. De ha hosszú az út, a fáradtság nem tűnik el nyomtalanul ha az éhezés és a fázás már nyomokat hagy az arcvonásokon, akkor egy idő után csavargónak, vagy tán hajléktalannak fogjuk nevezni azt a bohém utazót, akit korábban még irigyeltünk kalandvágya és bátorsága miatt. Ugyanez a helyzet, ha valaki nem turista, hanem szerencsét próbálni indult....
