Menhely Alapítvány

A Menhely Alapítvány 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a Budapesten élő hajléktalan embereknek. Az alapító öt szervezet között volt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, mint a Fővárosi Önkormányzat elődje. További alapítók az Újpesti Családsegítő Központ, Oltalom Karitatív Egyesület, Szegényeket Támogató Alap, és a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság. Az alapítvány működését egy rövid kitérő után a Budapesten a VIII. kerület Vajdahunyad utca 3. szám alatti épületben kezdte meg, egy olyan épületben, amely korábban, a kommunista időkben egy félkatonai szervezet, a Munkásőrség laktanyája volt. 1990 januárját írtuk akkor. A hajléktalanságról éppen csak beszélni lehetett már, de nem voltak elvek vagy jogszabályok, amelyekhez igazodni lehetett volna a segítségnyújtás módjait keresve.  

A hajléktalanság problémájának a megoldására legkézenfekvőbb eszköznek a szálláshelyek létrehozása mutatkozott akkor. A Vajdahunyad utcában az alapítvány székhelyén, a volt laktanyában működik ma is hajléktalan szállónk, melyet annak idején néhány tucat vaságy felállításával 1990-ben nyitottunk meg. Nagyon hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy az átmeneti szálláson való elhelyezés, a hajléktalan emberek számára csak életmentés, és önmagában sajnos nem sok esélyt nyújt arra, hogy valaki a sorsán fordítani tudjon. Kezdtük megérteni, hogy hajléktalan emberek problémája sokkal nagyobb és sokkal összetettebb annál, mint amit egy tömegszálláson való elhelyezés meg tud oldani. Mindenkit megpróbáltunk valamilyen módon kisegíteni a hajléktalanságból, és ezt a törekvésünket furcsamód a szállón élő emberek nehezítették jellemzően. A hajléktalan szállásokon lakók ösztönösen a szálló belső életéhez próbáltak alkalmazkodni és nem ahhoz az élethez, amelyben munkát és lakást kellene ismét szerezniük maguknak.     

Ezért néhány hónapon belül, egy másik helyen, a Füvészkert mögött, egy régi pártingatlanban megnyitottunk egy ügyfélszolgálati irodát azoknak a hajléktalan embereknek, akik nem akartak szállón aludni, hanem utcán vagy alkalmi ismerősüknél éjszakáztak. Mindenkit meghallgattunk, aki eljött hozzánk. Megpróbáltunk mindenkinek egyénileg segíteni, abban, amit a hajléktalan ember és a segítő együtt a legszükségesebbnek gondolt a hajléktalanság elviselhetővé tételéhez, illetve megszüntetéséhez. 

A legtöbbször igazolványokat, vagy más iratokat pótoltunk. Segítettünk elintézni a segélyt vagy a nyugdíjat. Kerestünk valamilyen alkalmai szálláshelyet, tudtunk adni ruhákat, ha hiányzott, és módunkban állt segélyezni abban az esetben, ha másképp nem tudtuk elkerülni a fenyegetőnek látszó bajt, vagy nem volt más esély arra, hogy valaki változtatni tudjon életén. Gyakran adatunk a heti megélhetésre pénzt azoknak, akik elhelyezkedtek valahol dolgozni, de az első fizetésig nem tudtak miből megélni.  

A Vajdahunyad utcai menhely félemeletén idős és elesett emberek számára védett lakrészt alakítottunk ki, ahol azon túl, hogy mindenkire egyénenként odafigyeltünk (mindenkinek volt és van szociális segítője), teljes ellátást is nyújtottunk. A szálló nagyobbik felén megszüntettük a 24 órás nyitva tartást, mivel azt vettük észre, hogy a közösség elkezdett a nagy tömegszállások (állami gondoskodás intézményei, laktanyák, börtönök) belső logikája alapján működni, amely kifejezetten akadályozza az egyéni problémákat megoldani akaró segítői munkát. Azóta a szálló nagyobbik felében egy 50 fős, este hat és reggel hét óra között nyitva tartó éjjeli menedékhely működik férfiak számra. Ez a ma mindenhol elterjedt, és jogszabály formájában is leírt éjjeli menedékhely prototípusa. Volt még egy időben a szálló hátsó épületében egy kulcsos ház azoknak, akik folyamatosan dolgoztak. A téli hónapok alatt működik a házban egy lábadozó, beteg, legyengült hajléktalanok számára.            

A kilencvenes évek közepére, a Práter utcai melegedő, a Diszpécser Szolgálat és a Mádi utcai (pontosabban, először még Auróra utcai) ügyfélszolgálat létrejöttével lényegében kialakult a ma is működő intézményi struktúra. A következő évek a finomhangolás időszaka volt, bár voltak nagyon jelentős események, az egyénre szabott problémamegoldások preferenciája, mint tipikusan „menhelyes” segítői megközelítés nem változott; hagyományozódott és hagyományozódik (és reményeink szerint csak a szükséges mértékben kopik) a segítők új generációira a mai napig.

A Diszpécser Szolgálat, az egyszerű információs szolgálatból, az éjjeli menedékhelyek és később az utcai szolgálatok munkáját is koordináló ernyőszervezet lett. Az utóbb megjelent jogszabályok előírása szerint, jelenleg az ország minden régiójában működnek diszpécser szolgálatok, amelynek mintája a mi intézményünk volt. Több éves tea-járatos előzmények után, a Diszpécser Szolgálat irányításával, a kilencvenes évek végétől napjainkig működik az alapítvány legnépszerűbb, és mára ugyancsak széles körben elterjedt szolgáltatása, a Krízisautó. Práter utcai melegedőnk úttörő volt a foglalkoztatási programok terén.      

Nagyon sok ember járt nálunk lakóként, ügyfélként, vagy a segítő és a fedél nélküli ember személyes kapcsolatára épülő segítői munka klienseként. Mivel hozzánk jöttek a legtöbben, és minden, a hajléktalan emberekkel kapcsolatos események nálunk jelentek meg a leginkább és a legintenzívebben, ezért mi tudtuk, nekünk kellett összehangolni a segítői munkát.

A Füvészkert mögött, az Illés utcai egykori pártirodában elkezdett ügyfélszolgálati munka jelenlegi helyszínén, a Kürt utcában nagyon sok ezer hajléktalan ember neve szerepel a nyilvántartásunkban. Naponta közel ötvenen alszanak az egyéjszakás menhelyünkön, amely fennállása óta eddig több mint hétezer éjszakán állt a város hajléktalanjainak a rendelkezésére. 

Az önsegítés, önmegvalósítás igénye a Fedél Nélkül megjelenésével egyidős. Ungi Tibor, volt hajléktalan, lapalapító, az alapítvány keretein belül szervezte meg a hajléktalan embereknek azt a csoportját, mely először vállalkozott arra, hogy hajléktalanként mond véleményt a körülöttünk zajló eseményekről. A kilencvenes évek közepétől működik a lap, azóta írják, sokszorosítják és terjesztik a hajléktalan emberek Budapesten, az alapítvány égisze alatt. Időközben két kötet is megjelent a lap szerzőinek írásaiból, előadó esteken mutatkoztak be és kiállításokat rendeztek.    

Komoly fordulatot jelentett az alapítvány életében az önkéntes munkatársak megjelenése, mely folyamat szerencsére máig tart. Az ezredforduló óta úgynevezett módszertani intézményi feladatokat is ellátunk. Mi szervezzük a város téli utcai krízis ellátását. Munkatársaink régóta tagjai a budapesti hajléktalan ellátók érdekképviseletét ellátó, valóban demokratikusan választott testületnek, a Tízek Tanácsának. 

Alapértékeink megőrzése mellett, alapítványunk szolgáltatásai, elébe menve az igényeknek, vagy éppen követve a társadalmi folyamatokat, évről-évre fejlődnek, alakulnak, változnak. 2006-ban a menhelyünkön is nyílt egy nappali melegedő, amelynek az igazán jelentős méretűnek nevezhető (hétszáz szekrénnyel felszerelt) csomagmegőrzője egyedülálló és fontos szolgáltatás. A Mádi utcai irodánk helyett 2009-ben megnyitottuk a Könyves Kálmán körúti hajléktalan ellátó komplexumban az ügyfélszolgálati irodánkat.

Egyre több helyen étkeztetünk támogatóink jóvoltából. Egy éven keresztül több száz, közterületen élő hajléktalan embernek tudtunk napi egy alkalommal teljes értékű (meleg) ételt biztosítani.  

A módszertani munka részeként, mi kezdtük el 2000-ben, és azóta is ellátjuk a hajléktalan emberek jogvédelmét. A hajléktalan emberek helyzetének országos szintű felmérésében, valamint az utcán élők megszámlálásában is mi voltunk az elsők az ezredfordulón. A hajléktalan emberek összeszámolásának általunk alkalmazott módszere lehetőséget biztosít arra, hogy hasonlíthassuk magunkat a világ más nagyvárosaihoz. 

2005-től nyolc civil szervezettel közösen használjuk a Szentkirályi utcai, régóta üresen álló pártingatlant, amelyet a Kincstári Vagyonkezelő nyilvános pályázatán kaptunk használtba. Itt kaptak helyet a hajléktalan emberek önszerveződő csoportja, a Város Mindenkié csoport, és itt látható a Vagyunk - Hajléktalan Művészek Egyesületének állandó kiállítása.