„CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE” – EGY JÓTÉKONYSÁGI HUMORFESZTIVÁL KEZDETE

Sajtóközlemény
Kiadja a Menhely Alapítvány Fedél Nélkül szerkesztősége, Budapest, 2013. április 5.

Az AHA Színpad és a Fedél Nélkül utcalap meghirdette a „Csöbörből Vödörbe” Hajléktalan Humorfesztivál című kezdeményezés indulását.

„A vidám elme jó orvosságul szolgál;
a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat”

(Példabeszédek 17:22)

A Menhely Alapítvány Fedél Nélkül utcalapja és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete fenntartásában működő AHA Hajléktalanok Színpada "CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE" címmel Humorfesztivált szervez.
E rendezvényt előkészítendő a szervezők 2013. április 5-én PÁLYÁZATOT írtak ki humoros alkotások születésére.
A beérkező alkotásokat értékelő zsűri tervezett névsora: Nádas György, Varga Ferenc József és Selmeczi Tibor (aki egyben a szervezőbizottság elnöke is).
A pályamunkák beérkezésének határideje 2013.06.30.

A pályázati kiírás és a kapcsolódó nyilatkozat letölthetők itt.

A legjobb pályamunkák bemutatójára – neves közreműködők tolmácsolásában – sor kerül a várhatóan szeptember végén megrendezésre kerülő Csöbörből Vödörbe – Hajléktalan Humorfesztiválon, a műsort népszerű humoristák fellépései színesítik majd.

További információ:
Kepe Róbert: 0620-468-2617
kepe@fedelnelkul.hu
www.fedelnelkul.hu

A kezdeményezés azért jött létre,

mert a szervezők így szeretnék felhívni a figyelmet az otthontalan emberek azon csoportjára, akik sokszor igen szerény körülmények között alkotómunkát végeznek.

„Én 20 évi humorizálás után lehet, hogy most fogok igazán sokat tanulni. Nekem eddig az jelentette a világvégét, ha nem úgy sikerült valami a szakmámban, ahogy vártam. Most olyan emberek fognak jókedvet, és remélhetőleg gondolatokat ébreszteni, akikről azt hihetnénk, hogy semmi reményt nem látnak. Azt hiszem, a világon ők a legerősebb emberek, mert nem félnek semmitől, és szembe mernek nézni az élettel.” – Varga Ferenc József a sajtótájékoztató házigazdája beszélt várakozásairól.

„Tegnap este a Ferencvárosban jártam, sötét volt már, egy ember kukázott a sarkon, ami megszokott kép is lehetne, de ő két kézzel kukázott, mert egy profi barlangászlámpa világított a homlokán.” – meséli Selmeczi Tibor a szervezőbizottság elnöke. – „Egyszerű ötlet, mégis váratlan, azonnal az ugrott be, itt van egy lámpás, ami oszlatja a homályt, segít jobban látni. Ez a kezdeményezés is egy kis lámpás akar lenni, fényt vetnénk az értékteremtő hajléktalan emberekre.  Ahhoz, hogy változhasson a hajléktalan emberek helyzete, változnia kell a befogadó közegnek is, szemléletváltásra van szükség.” Szavait János Evangéliumának 5. sorával zárta: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.”

„A Menhely Alapítvány gyakorlatilag megalakulása óta ügyel a hajléktalan emberek nem anyagi jellegű szükségleteire is, hiszen a teljes élet megéléséhez nem elegendő a szállás-étel kombináció, élmény, lehetőleg pozitív élményre van szükségünk mindannyiunknak. Főként a Fedél Nélkül szerkesztőségén keresztül pedig kiemelt figyelmet kapnak az értékteremtők, azok az emberek, akik alkotásokat hoznak létre, a művészi létet nem adva fel sokszor igen mostoha körülmények közt sem. Mert ők tudják, ezzel lehet túlélni, ebből lehet önbecsülést, önbizalmat nyerni. Örömmel álltunk a kezdeményezés mellé.” – nyilatkozta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója.

„Tavaly év végén magam is mély gödörbe kerültem, amióta a nagy autót elvitte a kiscica (egy bankot képviselve), az jutott eszembe többször is, amikor kéregető hajléktalannal találkoztam, hogy nehogy kollegák legyünk hamarosan”. – kezdte személyes érintettségével Nádas György, a zsűri tagja, majd így folytatta – „Most, mióta csatlakoztam e kezdeményezéshez, úgy gondolok rájuk, hogy kollegák vannak közöttük is.”

„Az AHA Színpad születése 2001-es sztori, egy hajléktalan szálló karácsonyi műsorának megszervezésére kaptam megbízatást, néhány lelkes lakóval betanult kis műsor óriási sikert aratott. Azonnal tudtuk, hogy folytatni kell, azóta számos elismerést kaptunk határon innen és túl is amatőr színjátszó fesztiválokon. Sok  színészem szemében láttam azt a kicsi gyémántot, néztem végig annak növekedését, mert lehet ebből emelkedni, előre jutni. Nagyon várjuk már a próbákat az új anyagokkal.” – zárta szavait Füsti-Molnár Sándor, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete fenntartásában működő AHA Hajléktalanok Színpadja alapító-vezetője.

„A kezdeményezés mögött álló szervezetek, a Menhely Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt már régóta elkötelezetten segíti otthontalan művészek, művészek csoportjainak munkáját. Jelen kezdeményezéssel új lehetőségeket próbálunk teremteni. Alapvetően két tevékenységet végzünk. Itt, most pályázatot hirdettünk meg új alkotások születésére, majd jórészt a pályamunkákra épülve, Csöbörből Vödörbe – Hajléktalan Humorfesztivál címmel jótékonysági rendezvényt szervezünk hajléktalan művészek tevékenységének támogatására, így a rendezvény jegybevételének kedvezményezettje az AHA Színpad és a Fedél Nélkül utcalap lesz.
Szintén ma indul el médiapartnerek, szponzorok keresése, azonnal meg is van első támogatónk. Pataky P. Dániel operaénekes május 22-i Fészek Klub-béli koncertjének bevételét ajánlotta fel a díjazott alkotók számára.
Várjuk minden érdeklődő jelentkezését.” – zárta az eseményt Kepe Róbert az egyik kedvezményezett, a Fedél Nélkül utcalap vezetője.

További Információ:
Kepe Róbert, 0620-468-2617
kepe@fedelnelkul.hu
www.fedelnelkul.hu