forrás: hirszerzo.hu


A főpolgármester szerint a rendszerváltás óta nem tudták megoldani a hajléktalanokkal kapcsolatos problémákat, és „most sincs mód a Kempinskiben elhelyezni a hajléktalanokat”. Tarlós István ezt az ide kapcsolódó tervezet vitájában mondta a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, ahol végül megszavazták a koncepciót.

A hajléktalanok ellátásának megszervezésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és Menhely Alapítványt bízta meg a Fővárosi Közgyűlés. A koncepciót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dolgozta ki. Ebben egész évben 24 órás diszpécserszolgálat, télen pedig krízisautó 24 órás működtetését javasolja a két szervezet, valamint speciális utcai szolgáltatásokat. Ezek a számítások szerint összesen körülbelül 70 millió forintba kerülnének évente.

Az első befogadóhelyek működtetésére, valamint az onnan távozóknak nyújtott lakhatási támogatásra évente 270 millió forintot fordítanának. Megjegyzik, hogy a keretösszeg fejenként maximum 300 ezer forint támogatás, 12 hónapra számítva, vagyis ez legalább 900 ember éves elhelyezését teszi lehetővé.



Az MSZP-s Havas Szófia az előterjesztés vitájában azt mondta: szerinte több sebből vérzik a koncepció, mert a költségvetésben jelentős pénzt vont el a városvezetés ettől a területtől. A körülbelül 2500 hajléktalanból nagyjából 1400 gondoskodásáról szól a koncepció, és arra nem ad választ, mi lesz a többiekkel, újra kellene gondolni ezért az ügyet – tette hozzá.

Tarlós István főpolgármester válaszában azt mondta, hogy az elmúlt 20 évben nem sikerült megoldást találni a problémára, és „most sincs mód a Kempinskiben elhelyezni a hajléktalanokat”.

Az LMP-s Hanzély Ákos azt mondta, hogy egyetért a koncepcióban szereplő célokkal, de nem látja biztosítottnak ahhoz a pénzt.