forrás: nepszava.hu

Körülbelül 94 százalékban telítettek jelenleg a hajléktalanszállók országszerte - tudta meg a Független Hírügynökség Matlári Ferenctől, a Menhely Alapítvány munkatársától. Vannak olyan megyék is, ahol a hideg idő miatt több mint száz százalékos a kihasználtság, ide tartozik Tolna, Vas, Hajdú-Bihar és Békés.

A legutóbbi - december közepi - adatok szerint idén 40-en haltak meg kihűlés miatt, ez a szám azóta emelkedett, pontos adatok azonban csak később várhatók. A pár nappal korábbi enyhe időjárás miatt csökkent a telítettsége azoknak a hajléktalanszállóknak, amelyeknél a jelentkezőknek nem kell különös feltételeknek megfelelniük.

A férőhelyek foglaltsága akkor 91 százalékosra esett vissza, viszont a december 25-én érkezett csapadékos, szeles időjárás többeket váratlanul ért, így ismét egyre többen mentek a befogadóhelyekre. Országos szinten jelenleg 94 százalékos a kihasználtság. Vannak ugyanakkor olyan területek is, ahol száz százalék felett van a szállások telítettsége. Ide sorolható Vas, Tolna, Békés és Hajú-Bihar megye.

A legutóbbi, december közepén összesített adatok szerint 40 ember halt meg kihűlés miatt az országban. Ez a szám azóta nőtt, pontos adatokat azonban egyelőre nem lehet tudni.

A Menhely Alapítvány munkatársa beszámolt arról is, hogy - ahogy az az ünnepek idején jellemző - több hívás érkezett diszpécserszolgálataikhoz. Ám többen azért telefonáltak, mert adományt szerettek volna adni: ők javarészt ételt és ruhákat ajánlottak fel.

Bögre, csoki, üres kazetta - hosszú évekig ezek voltak a leggyakrabban felbukkanó ajándékok a karácsonyi osztályünnepségen. A kalapból húzás véletlenszerűsége és az összeghatár persze nem nagyon engedik kibontakozni a kreativitást, így lehet, hogy érdemes valami másban gondolkodni. Hisszük vagy nem, de egy osztály vagy egy munkahely együtt már egész sokra képes - most be is bizonyítjuk.

forrás: origo.hu

forrás: 8ker.blog.hu

Lezárult a Menhely Alapítvány mintaprogramja

Alaposan rácáfoltak a hajléktalanokat övező sztereotípiákra a most lezárult foglalkoztatási programban részt vevő hajléktalan emberek. A program ideje alatt (2010. június 28. – 2010. október 31.) 22 személyt összesen 293 alkalommal foglalkoztatott a Menhely Alapítvány, megbízási szerződéssel, napi kifizetésekkel.

A Magdolna Negyed Program II.részeként – az MNP II. T3 Szociális és bűnmegelőzési program T3/5 – a Dankó utca közterület felügyelete szociális munkások segítségével – projektet a Menhely Alapítvány bonyolította le.

A programban résztvevő szervezet összehangolt munkájával valósult meg, a jól sikerült együttműködés, mintaként szolgál a hasonló programok számára. A program célja az volt, hogy a Magdolna-negyedben, különösen annak bizonyos területein (Dankó utca, Mátyás tér, Szerdahelyi utca, Teleki tér) képzett és gyakorlattal rendelkező szociális munkások utcai szociális munkát és kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtsanak az itt élő vagy megforduló hajléktalan emberek számára, valamint elősegítsék azok alkalmi foglalkoztatását.

forrás: varosban.blog.hu

Pár perce kaptam egy sajtóközleményt a Menhely alapítványtól, ők vették gondjaikba Andrást is. Nagyon tetszett, amit láttunk náluk, amikor körülbelül két hete meglátogattuk őket, de a mostani közlemény társadalmi hatásait tekintve még izgalmasabbnak tűnik: kiderült, hogy munkát adtak a hajléktalanoknak.

A központ a nyolcadik kerületben található, ennek egy részét takarították ki és tartották rendbe azzal a 22 hajléktalannak, akik jelentkeztek a munkára. A program négy hónapig tartott, a fizetés napi négyezer forint és némi meleg étel volt, meg ami ennél is több, a munka öröme, és az a tartás, amit a hasznosság érzete ad az embernek. A közlemény szerint sok hajléktalan ruhát vett magának a pénzből, de akadt olyan is, aki mobiltelefont: aki keresett már állást, tudja, hogy milyen fontos, hogy elérhető legyen.

forrás: weborvos.hu

Még nem sikerült minden hajléktalannal megegyezni azok közül, akik a budapesti aluljárókban élnek.

A fedél nélkül élőkkel már hetek óta egyezkednek, és a Krónika városházi forrásokból úgy tudja, 90 százalékuk együttműködött a szociális munkásokkal. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke 180 perc című műsorunkban azt mondta, senkit nem kényszerítettek az új szállás kiválasztására, és mindenkinek 8-9 lehetőséget kínáltak, például gyorsított szociális otthoni elhelyezést, gyorsított kórházi vagy páros elhelyezést ingyenes éjjeli menedékhelyen.

Ezt követően viszont már csak a szokásos, „tömegszállásos" elhelyezéseket tudják majd felajánlani. Az alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: ha kell, 130 százalékban használják majd ki a fővárosi hajléktalanszállókat. Győri Péter azt is közölte, hogy idén jóval több Budapesten a fedél nélküli, mint egy éve, a menedékhelyek ugyanis már augusztusban a szokásosnál nagyobb telítettséggel működtek.

forrás: nepszava.hu

Hajléktalan emberek takarították és tartották rendben a budapesti Magdolna-negyedet, a VIII. kerület egy részét.

A négy hónapos programot a hajléktalanokat segítő Menhely alapítvány szervezete és az volt a cél, hogy hatékony segítséget nyújtsanak az utcán élőknek és elősegítsék alkalmi foglalkoztatásukat. Összesen 22 hajléktalan ember dolgozhatott az elmúlt hónapokban és 293 alkalommal biztosítottak nekik alkalmi munkát. A fizetségük napi 4000 forint volt és meleg ételt is kaptak. Többen közülük azóta rendesen felruházkodtak és még mobiltelefont is tudtak venni, hogy elérhetőek legyenek későbbi foglalkoztatásuk reményében.

forrás: varosban.blog.hu

Csak röviden, amolyan felvezető jelleggel fussunk át azon, mi történt eddig: megírtam a posztot Andrásról, amiből kiderült, hogy egy jóindulatú, a polgári attitűdhöz ragaszkodó hajléktalan lakik a Ráday utcában, aki egy sátorban próbálta meg túlélni az utcára kerülést, és aki soha nem zavart senkit a környéken. Az írásra sok komment és felajánlás érkezett, ezeket oda is adtam Andrásnak, aki azonban körülbelül három hete nyomtalanul eltűnt: senki sem tudta, mi történt vele.