Nyomtatás

Budapest, 2011. február 17.

Kortárs és hajléktalan művészek a Gödörben

A Gödör Klubban neves kortárs írók, költők és képzőművészek társaságában mutatkoztak be az otthontalan alkotók. 2011. február 17-én, csütörtökön délután, ötödik alkalommal került sor a Fedél Nélkül utcalap művészeti pályázatának díjátadására. A Menhely Alapítvány kiadásában működő Fedél Nélkül utcalap 1993-as indulása óta folyamatosan foglalkozik az otthontalan művészekkel. A lapban hét éve folyamatosan fut a hajléktalan embereknek kiírt művészeti pályázat.

A 2010-es év legjobb pályamunkái közül kortárs művészekből álló zsűri választotta ki a három legjobb művet.

Az Év Verse díjat Dvorcsák Gábor kapta „Kékes színekkel…” című költeményéért . Az Év Prózája Verebélyi Béla „A mesék lázadása” című írása, az Év Grafikája pedig Mátray Barta Pál „Dali arckép” című krétarajza lett. A szakértői zsűri tagjai: Horváth Tibor képzőművész; Kerekes Gábor képzőművész; Háy János József Attila díjas író; Kukorelly Endre Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjas író és Fekete András, a Barrus könyvkiadó vezetője volt.

A díjazott művészek az elismerő oklevél mellé 15 000 Ft pénzjutalmat is kaptak. A díjak átadása után otthontalan művészek saját és más alkotók verseiből olvastak fel, a tavalyi év legjobb grafikáit és festményeit mutatták be. A rendezvényen fellépett a Józan Babák Klub Playback társulat is, akik a felolvasott versek és a díjazott művek egy-egy jelenetét, hangulatát adták vissza a rögtönzéseken alapuló, legelső benyomásra építő játékukkal. A társulatnak komoly kötődése van a hajléktalansághoz, tagjaik között megfordulnak otthontalan emberek is. A rendezvény zárásaként az érdeklődők egy kerekasztal-beszélgetésen ismerkedtek meg a díjazott művek szerzőivel és a Józan Babák társulat tagjaival.