Idén tizedik alkalommal került megrendezésre az Év Alkotása Díjátadó Ünnepség, melynek keretében átadásra került az Év Alkotása-díj vers, próza és kép kategóriákban. A 2017. május 2-án, az Eötvös10-ben tartott rendezvényen az otthontalan emberek által 2016-ban beadott pályamunkák legjobbjait kortárs művészek alkotta szakmai zsűri adta át.

A háromórás rendezvényen a díjak átadásán túl beszédet mondott és a pályamunkákat személyesen méltatta Tóth Krisztina, Szász Lilla, Cserna-Szabó András, Eifert János, Fekete András és Nyáry Krisztián zsűritagok. Bővebb válogatást hallhattunk a Fedél Nélkül verseiből és prózáiból Bíró Kriszta, Libor Laura, Csuja Imre színművészek és Dvorcsák Gábor szerző előadásában. Házigazdánk Huzella Péter dalszerző-előadóművész volt.

Az est folyamán átadhattuk Weiler Péter képzőművész által, a hART projekt keretében felajánlott saját alkotását a szerencsés licitálónak, kinek adományát teljes egészében a Fedél Nélkül képzőművészei javára ajánlották fel.

Élőzenei fellépőink szórakoztatták a közönséget, zenélt nekünk Jakab Anikó, Baranyecz János „Branyó”, Horváth Attila valamint az est végén jazz koncertet adott a Szántó Marcell, Kosztolánszki Dominik és Csikós Áron alkotta trió.

Év Alkotása 2016-díjazottak:

vers kategóriában: Deli Bálint: A halott dala
próza kategóriában: Akó Tícián: Pénzes
kép kategóriában: Dvorcsák Gábor: Zöld bánat, elveszett tövisű sóhajok

Különdíjat kapott:

próza kategóriában: Pollák László

FedelNelkul evkepe2016 DvorcsakGabor zold banat elveszett tovisu sohajok 1608 kicsi

A zsűri tagjai:

Fekete András, a zsűri elnöke
Szász Lilla, fotóművész
Tóth Krisztina, író, költő
Cserna-Szabó András, író
Eifert János, fotóművész
Nyáry Krisztián, író

Köszönjük az alkotóknak, művészeknek, támogatóknak és a jelen lévő közönségnek az ünnepi pillanatokat! A rendezvény támogatója a Hajléktalanokért Közalapítvány volt.

Fotók: Csanádi Gábor (letölthetők)

  Sajtóhír - Fedél Nélkül Művészeti Pályázat Éves Díjkiosztó 2016.
  Év Verse 2016. - Deli Bálint: A halott dala
  Év Prózája 2016. - Akó Tícián: Pénzes
  Év Különdíjasa 2016. - Pollák László: Tudósítás Mihály arkangyal budapesti látogatásáról

"Az alkotás értéket teremt."

Alternative flash content

Requirements