2016 októberében, a Népszabadság a Fedél Nélkülben lapszám kapcsán beérkezett adományok összege 3.727.104 Ft volt.
Nagylelkű támogatóinknak hála a Fedél Nélkül lap és terjesztőinek, alkotóinak munkája tovább folyhatott!

2016. évi adataink szerint a lapterjesztésből jövedelemkiegészítéshez jutó terjesztőink száma naponta 130-160 fő. Sokan közülük csökkent munkaképességű, munkaerőpiacon hosszú ideje passzív emberek, ezért munkájuk értéke többszöröse a terjesztésben nyert bevételüknek.

A Fedél Nélkül munkája sokrétű: klubokkal, saját rendezvényekkel szolgálja mind a terjesztőket, mind az alkotókat. Az újság készítésében, terjesztésének szervezésében is szívesen fogadjuk az érdeklődőket.

Művészeti pályázatot tartunk fenn mindezek mellett otthontalan emberek számára, a folyamatosan érkező alkotásokat havonta és évente is zsűrizzük, díjazzuk. Rendezvényeken, felolvasóesteken, kiállításokon jelentetjük meg a legkiemelkedőbb munkákat, igyekszünk a jövedelem mellett elismeréshez is segíteni ezzel a pályázó alkotókat.
A Menhely Alapítvány saját kiadású művészeti könyvsorozata a közülük is legkiválóbb alkotókat emeli a közönség elé.

A Fedél Nélkül kiterjedt munkáját két és fél szociális munkás, számtalan elkötelezett önkéntes segítő végzi, a Menhely Alapítvány hozzájárulása, és a támogatók adományai segítik.

A fenti adományt az alábbiakra használtuk fel:

 - terjesztői ügyek (klubok, utazás, egyenruha, kitűző, nyári tábor):             476.000
 - művészeti pályázat (havi díjátadók, művészeti pályázat havidíjai, művészkellékek):             520.000
 - rezsiköltségek (postázás, telefon, irodaszer):            588.000
 - rendezvények, kiállítások:            479.000
 - szociális segítő alkalmazott 12 havi munkadíja:         1.664.104 
    Mindösszesen:         3.727.104

A 2016-os akció utóélete is nagyszerű volt, erről írtunk is Önöknek.

Nagyon köszönjük, hogy elismerésükkel és adományukkal segítik munkánkat!

Alternative flash content

Requirements