A hajléktalanellátó rendszer általános intézményei sokszor kevesek ahhoz, hogy a „tűzoltáson” túl valódi kiutat jelentsenek az otthontalanság, lakástalanság állapotából. A Menhely Alapítvány intézményein túl új innovatív programokkal is keresi a megoldásokat a hajléktalanság problémájára - ilyen az ősszel indult „Sarokház” program. Ezévi Mikulásakciónk támogatását a Sarokházban folyó munkára fordítjuk. Segítsen Ön is, "Mert jó adni és jó kapni!"

K. Zoltán és felesége lassan egy évtizede nem tudták megoldani a lakhatásukat. Egy város széli erdőben laktak éppen, amikor jelentkeztek a Sarokházba. Október közepe óta mindketten bejelentett munkahelyen dolgoznak már. B. Péter Budán egy kórház kerítése melletti bokor alatt "lakott" éveken át. A Sarokházba kerülése óta munkát talált, amit nagy lelkesedéssel és büszkén végez. (A cikkben nevüket megváltoztattuk - a szerk.)

Idén szeptemberben költözhetett be 12, korábban közterületen élő ember a Menhely Alapítvány két lakásába. A Sarokház program keretében a szálláslehetőségnél jóval többet kapnak a beköltözők.

A program ideje alatt újraélesztenek, kialakítanak szokásokat, készségeket, amelyekkel annak lejártát követően is boldogulni tudnak (anyagiak tervezése, pénzkezelés, kommunikáció, stb.). Csoportos foglalkozásokon dolgozzák fel múltjukat, és terveznek meg egy megvalósítható jövőt maguk, családjuk számára. A 12 beköltöző közül 9-en találtak bejelentett munkahelyet maguknak.

A hatalmas életmódváltás nagyon intenzív időszakot jelent segítettnek és segítőnek egyaránt. Ezért a korábbi támogatókhoz való kötődéseket megtartva építenek új kapcsolatokat. Kiemelt szerepet szán az Alapítvány azoknak a lakosság köréből kikerülő, régi és új támogatóknak, akik egy-egy utcán élő embert támogatnak, segítenek, sorsa iránt érzékenyek. Így kértek és kaptak segítséget abban, hogy az alkalmas résztvevőket megtalálják a Sarokház programhoz, a lakások berendezése, és támogató munkáltatók révén érkeztek a munkalehetőségek is.

És mi lesz a jövő? Zoltán és felesége tervezi, hogy az itt töltött idő után önállóan tudják majd megoldani lakhatásukat, így remélik magukhoz venni az állami gondozásban élő gyermekeiket. Péter lassan elfelejti a korábban ébresztőjeként szolgáló villamoskerék csikorgást is, amit eleinte még meglepődve hiányolt a lakásban ébredve.

Segítsen Ön is, hogy ezek a hétköznapi álmok valóra válhassanak! A Menhely Alapítvány Mikulásakciója december 5-én, a közterületen fellelhető szóróanyagokban e munka támogatására hív mindenkit - sok kicsi sokra megy, ez a tapasztalat, és most kifejezetten érvényes lehet a jó érzés a jó helyre adott támogatás után, "Mert jó adni és jó kapni!"

A Sarokház program eddigi történéseit itt találja.

Alternative flash content

Requirements