A nemzetközi #LookTalkAct projektet 2021 tavaszán hirdette meg a négy civil szervezet, mert komolyan gondolta: "Ahogy a dolgokra nézel, az mindent megváltoztathat".
Felhívásunk célja egy olyan nemzetközi művészeti gyűjtemény létrehozása volt, mely ingyenes hozzáférésű digitális adatbázisként is megjelenik. A gyűjteményt nyilvánossá tettük azzal a céllal, hogy egy hajléktalansággal kapcsolatos, pozitív szemléletű és formáló erővel bíró vizuális forrásanyagot biztosítsunk civil szervezetek, intézmények és a témával foglalkozó magánszemélyek számára.
Csatlakozhatott minden olyan szociálisan érzékeny, amatőr vagy hivatásos alkotó, aki művészetében a hajléktalanság témájához optimista hozzáállással viszonyul, a témával jobbító szándékkal foglalkozik. Sikerünket jelzi, hogy kezdeményezésünkhöz Európán kívül Afrikából, Dél- és Észak-Amerikából is érkeztek képek. Jelen gyűjteményben e nemzetközi alkotómunka eredményeit, azaz minden, a zsűri által céljainkkal egyezőnek ítélt alkotást gyűjtöttük egybe, a hajléktalanság olyan ábrázolásait, melyek véleményünk szerint segíthetnek emberibbé, ízlésesebbé tenni a témáról szóló publikációkat, inspirálhatják további alkotások megszületését.
A gyűjtemény a képre kattintva érhető el! A képek bárki által szabadon hozzáférhetőek 2022.01.01-től 2026.12.31-ig, további felhasználásukat a Creative Commons CC-BY-NC-SA 3.0 típusú licence szabályozza.
Kattints, és használd bátran te is!
A kezdeményezés a Let’s Talk About Homelessness: Learning as a Tool for Social Integration of Homeless People [Beszéljünk a hajléktalanságról: Tanulás, mint a hajléktalan emberek társadalmi beilleszkedésének lehetősége] projekt részeként valósult meg, az Európai Unió Erasmus+ programjának finanszírozásában.