Aktuális
"A Teleki tér és Pápa tér között" - sajtóközlemény
a Menhely Alapítvány sajtóközleménye
Budapest, 2023. 08.21.
A Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatásából indul most a „Teleki tér és Pápa tér között” elnevezésű program.
Budapesten, a Józsefvárosban megvalósuló kísérleti program célja egy olyan szolgáltatás kidolgozása, mely a megoldásokra koncentrál, és közösségi alapokon nyugszik. A program figyelembe veszi a helyi mélyszegénységben élő, a helyi szociális szolgáltatásokat igénybe vevő emberek, valamint a helyi lakosok érdekeit, szempontjait, lehetőségeit, és a kölcsönös megismerés segítségével kínál olyan megoldást, ami minden szereplő számára nyereséggel jár.
Régtől fogva visszatérő problémát jelent Józsefvárosban a különböző közterületek a többségi társadalom által már nem elfogadhatónak tartott használata. Az életviteli nehézségek súrlódásokat, konfliktusokat okoznak a hajléktalan személyek és a környéken élők között. Józsefvárosban ilyen kerületrésznek számít a Népszínház utca, a II. János Pál pápa tér, illetve a Teleki tér. Közismert, hogy a környéken, a Magdolna negyedben, több hajléktalanellátó intézmény is működik, sokan ezzel hozzák összefüggésbe a jelentkező együttélési nehézségeket, feszültségeket. A programunk szélesebb körű összefogással a környéken élőknek, lakóknak hasznos elfoglaltságokat, közösségi, aktivizáló, részvételen alapuló programokat nyújtson.
A programot a Menhely Alapítvány valósítja meg, együttműködésben a Józsefvárosi Önkormányzattal, és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei által működtetett Alföldi utcai Átmeneti Szálló közreműködésével.
A Menhely Alapítvány sokféle innovatív szolgáltatással és programmal szolgálja a fővárosban élő hajléktalan embereket, egyúttal erősíti a párbeszédet a hajléktalanság témáját illetően.
A Józsefvárosi Önkormányzat élen jár a hajléktalanság problémájának kezelésében. Számos intézményt működtet a kerületben, különböző kezdeményezésekkel, programokkal dolgozik azon, hogy a hajléktalansággal együtt járó nehézségeket oldja. Ebben a törekvésben olyan, a területén működő hajléktalanellátó intézmények is partnerek, mint például a BMSZKI Alföldi úti szállója.
A program az Önkormányzathoz eddig beérkező lakossági jelzések alapján a már említett, legproblémásabbnak ítélt kerületrészben biztosít kísérleti jelleggel szolgáltatásokat, az Önkormányzat által felajánlott helyiséget használva háttérintézményként. A tervezett szolgáltatások között közösségi tevékenységek, bizalomépítés, a kommunikáció szélesítése is szerepel, melyekkel erősíteni kívánjuk a társadalmi szolidaritást. A projekt eredményei céljaink szerint hosszú távon is fennmaradnak, és beépülhetnek a közösség mindennapjaiba.
A projekt teljes egészében a Fővárosi Szociális Közalapítvány 10 millió forintos támogatásából valósul meg.
Bővebb információ:
Aknai Zoltán,
Menhely Alapítvány igazgató
A Teleki tér és Pápa tér között - sajtóközlemény, 2023. augusztus
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2023. évi rendkívüli pályázati felhívásai
Kedves Kollégák!
A Menhely Alapítvány a mai napon közzéteszi "Hajléktalan személyek ellátásának megszervezése a Fővárosban 2023-24" című, KONZI-R-22-24 kódszámú pályázati felhívását. A pályázati programok 2023. július 1. és 2024. június 30. közötti időszakban kell, hogy megvalósuljanak.
Csatoltan küldjük a felhívást, a pályázati adatlapot, a költségvetési tábla mintát, valamint a kapcsolódó nyilatkozatokat.
A pályázatok benyújtásának időszaka a Menhely Alapítvány részére 2023. augusztus 25-től lehetséges. A pályázatokat legkésőbb 2023. szeptember 25-ig várjuk a címre.
A pályázati adatlapot és összes mellékletét elektronikus formában kell benyújtani. Továbbá:
Kötelező postán benyújtani a 6. sz. melléklet eredeti (aláírt és pecsételt) példányát, amely a „Hitelesítő nyilatkozat a benyújtott pályázati adatlap és mellékletek valódiságáról és teljes körűségéről” címet viseli. Semmilyen más pályázati dokumentumot nem kell postázni.
Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal!
Köszönettel,
Fazekas Mária
konzorciumi koordinátor
Menhely Alapítvány
A Budapesti Hajléktlanügyi Konzorcium rendkívüli pályázati felhívása - KONZI-R-22-24
Adatlap pályázati felhíváshoz - KONZI-R-22-24
Költségvetési tábla - KONZI-R-22-24
Hitelesítő nyilatkozat konzorciumi pályázathoz
Pályázati adatkezelési tájékoztató MenhelyAlapítvány
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium ajánlattételi felhívása - 2023.07.01-2024.06.30.
Kedves Kollégák!
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium két gesztor-szervezete, a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a mai napon, 2023. július 24-én közzéteszi konzorciumi ajánlattételi felhívását a 2023. július 1. és 2024. június 30. közötti időszakra.
A cikk alatt letölthető felhívásunk részletes szövege, az ajánlattételi adatlap, valamint egy kalkulációs tábla mintát is.
Az ajánlatokat a Menhely Alapítvány részére 2023. augusztus 24-ig várjuk a címre.
Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal!
A Budapesti Hajléktlanügyi Konzorcium ajánlattételi felhívása 2023-24.
Adatlap konzorciumi ajánlattételhez - 2023-24.
Kalkulációs tábla minta külső lakhatás - 2023-24.
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2023. évi pályázati felhívásai
Tisztelt Munkatársunk, Kedves Kollégánk!
Megjelentek a Menhely Alapítvány pályázati felhívásai.
A program keretében szociális szakemberek nyújthatnak be támogatási kérelmet otthontalan ügyfeleikkel kapcsolatos szakmai programjaik megvalósítására, illetve az ügyfelek helyzetét javító egyszeri támogatások biztosítására.
Mellékletben találhatóak a támogatási felhívások, és a kapcsolódó mellékletek. Várjuk a jelentkezéseket!
Üdvözlettel:
Kártyás Irén
egységvezető
Közép-magyarországi
Regionális Diszpécser Szolgálat
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2023. évi felhívása EGYSZERI TÁMOGATÁSRA
Mellékletek a 2023. évi pályázati programhoz - egyszeri támogatás
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2023. évi felhívása SZAKMAI PROGRAMOKRA
Mellékletek a 2023. évi pályázati programhoz - szakmai programok
2023. évi Gyorsjelentés a Február Harmadika Munkacsoport éves adatfelvételéről
Kiszorítottak magukra hagyva
Hajléktalanhelyzet 2022/2023 fordulóján
Gyorsjelentés a Február Harmadika Munkacsoport éves adatfelvételéről
a Menhely Alapítvány sajtóközleménye
Idén immár 25. alkalommal került sor a Menhely Alapítvány és az ország hajléktalanellátó szervezeteinek közös, éves adatfelvételére. Az idei felmérésben az ország 64 városának hajléktalanellátói vettek részt. A felmérés első eredményei riasztó képet festenek: a válaszadók megélhetése ellehetetlenült, egyúttal a segítő szervezetek helyzete is megrendült.
A 2023. február 3-i héten lebonyolított kutatás kérdéseire összesen 7268 hajléktalan ember adott értékelhető válaszokat. Közülük 1530 ember közterületen lakott (a felkeresett és önként válaszoló közterületen élők száma Budapesten 431 fő, a vidéki városokban 1099 fő volt. Egyes nagyobb városokban: Pécset 290 fő, Miskolcon 93 fő, Kaposváron 80 fő, Székesfehérváron 56 fő, Szegeden 54 fő, Zalaegerszegen 53 fő, Kecskeméten 53 fő, Debrecenben 51 fő volt). A fizetős, vagy ingyenes hajléktalan szállásokon összesen 5738 ember vett részt az adatfelvételben (2042 Budapesten, 3696 vidéki városokban). Budapesten a közterületen válaszolók száma megegyezik az egy évvel korábbival, a szállásokon válaszolók száma csökkent, a vidéki városokban a közterületen válaszolók száma csökkent, a szállásokon válaszolók száma azonban növekedett a korábbihoz képest. A részvétel most is önkéntes volt, ezért ezek adatok csupán tájékoztató jellegűek. Az azonban biztos, hogy 2023. február elején is legalább 1530 ember aludt fedél nélkül, közterületen az országban.
A 2023. évi országos hajléktalan adatfelvétel legdrámaibb üzenete a tömeges és tényleges éhezés, vagy az éhezéstől való félelem és a jövőkép leépülése. A válaszadók többsége (57%-a), a 60 év alattiak 2/3-a kevesebb, mint havi 30 000 forintból vegetál. Sem az általuk megkeresett munkajövedelmek, sem a különböző pénzbeli támogatások nem tartanak lépést az inflációval, az alapvető élelmiszerek árának a növekedésével. Jövedelmük, 2015 óta, az átlagos nettó jövedelem 30%-áról mára annak 15%-ára zsugorodott. A segítő szolgálatoktól leginkább azt várják, hogy fedelet és némi, legalább napi egyszeri meleg ételt nyújtsanak számukra.
Félnek az éhezéstől, és attól, hogy nem tudnak hozzájutni a számukra szükséges gyógyszerekhez, valamint, hogy a jövőben csak kevesebb segítséghez juthatnak (összesen 52%). Egyúttal egyre kevesebben bíznak abban, hogy hajléktalanságuk egyszer majd megoldódik, valaha is önálló lakásban lakhatnak majd.
Eközben magukat a segítő szervezeteket is sújtja a rezsiválság. A hajléktalan embereket befogadó szállások, segítő szervezetek eddig semmiféle állami kompenzációban nem részesültek (kivéve az amúgy is közel dupla központi támogatásból gazdálkodó egyházi szervezeteket). Ezért kénytelenek még eddigi szolgáltatásaikat is szűkíteni, vagy végső esetben megszüntetni.
Tartalékok híján és a szűkülő segítség mellett több ezer hajléktalan ember élethelyzete kritikusra fordult 2022-2023 fordulóján. Minden eddiginél nagyobb szükség van a társadalom támogatására.
A Február Harmadika Munkacsoport nevében:
Győri Péter dr. (C.Sc.)
Menhely Alapítvány
kuratórium elnök
Sajtóközlemény: „Gyerekkori – időskori – egzisztenciális krízisek” - hajléktalanhelyzet 2023/2024 fordulóján
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2024. február 3-ai kérdőíves adatfelvételéről
Online is elérhető a Petőfi Fedél Nélkül!
* A TÁMOGATÁS AKTUÁLIS ÁLLÁSA FRISSÍTVE A CIKK ALATT! (2023.03.29. 08:30)
A PETŐFI FEDÉL NÉLKÜL KÜLÖNSZÁMRÓL
A Fedél Nélkül 746. lapszáma a Petőfi Sándor emlékév jegyében született, a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. A lapban a kortárs irodalom jeles képviselői emlékeznek meg a mélyszegénységből induló, s tehetsége által a XIX. század egyik legmeghatározóbb alakjává vált költőről. Juhász Anna, Nyáry Krisztián, Zoltán Áron, Nyulász Péter tanulmányai Petőfi életének alig ismert részleteibe engednek betekintést, míg tucatnyi alkotó (köztük Mezey Katalin, Ókovács Szilveszter, Skrabski Fruzsina és sokan mások) adja közre Petőfi ihlette írásait.
A lap tartalma így kivételesen nem csak saját tehetségeinktől származik, de a mi Petőfi Sándoraink is ott vannak az oldalakon!
Olvassuk a lapot együtt örömmel!
HOGYAN KAPHATOM MEG A LAPOT?
Az utcalapot két hétig elsősorban a fővárosban és pár vidéki helyszínen lapárusainktól lehet megvásárolni, egyúttal az lapszámot elektronikus formában vagy postai úton is elérhetővé tesszük - hasonlóan korábbi kampányainkhoz.
Mindazoknak, akik a Menhely Alapítvány online bankkártyás felületén* egyszeri céladományt küldenek a 2023. március 13. és 28. között, és a "Személyes üzenet/megjegyzés" rovatban az alábbiak egyikét feltüntetik, elküldjük az utcalap Petőfi-különkiadását. Az online küldést március 16-án, csütörtökön indítjuk először.
KÖZLEMÉNYKÉNT KÉRJÜK, CSAK EZT ÍRJÁK:
- ha csak online kéri*: Adomany Fedel Nelkul - Petofi - ONLINE
*Ebben az esetben az adjukössze.hu felületén az adományozói adatoknál a PONTOS E-MAILCÍM megadása esetén pdf formátumban küldjük meg a lapot (digitális formában). Ebben az esetben az adomány általunk ajánlott alsó értéke 1000 forint.
- ha postázva kéri**: Adomany Fedel Nelkul - Petofi - POSTA
**Kérjük, ne írjon egyebet, csak adományozói adatai megadásakor egy pontos emailcímet. E közlemény esetén visszajelző e-mailünkben kérünk majd pontos nevet és címet, ill. darabszámot a postázáshoz - kérjük, figyeljék levelezésüket!
A nyomtatott lap küldésére vonatkozó kérést csak a készlet (1400 példány) erejéig áll módunkban teljesíteni. Postázásra március 27-ig, heti 2 hétköznapon kerül sor.
Egy adományozó legfeljebb 3 nyomtatott lapot igényelhet. Ebben az esetben a kért és ajánlott adomány alsó értéke (mely tartalmazza a postaköltségre szóló támogatást is): egy példány esetén 1000 forint, két példány esetén 1500 forint, három példány esetén 2000 forint (ez tartalmazza a postaköltségre szóló támogatást is).
HOGYAN KÜLDHETEM EL A TÁMOGATÁSOMAT?
Az online, bankkártyás fizetésként működő adományozási felületünket itt találja (internet, valamint online vásárlásra alkalmas bankkártya szükséges a használatához.)
Az adjukössze.hu oldalt a NIOK Alapítvány működteti. Ezen az oldalon sok másik jótékony munkát végző szervezet gyűjtőkampányáról olvashat a jóvoltukból.
MIT VÁRHATOK, HA ELKÜLDTEM A TÁMOGATÁST?
Az adományozásra igyekszünk 24 órán belül válaszolni, és kérjük, hogy válaszlevelünket keressék az egyéb/promóció/spam mappákban is!
Személyes adatait csak a küldés és az adományozás lebonyolítására használjuk, harmadik félnek nem adjuk át, az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően. Az adományozásról hivatalos adókedvezményre jogosító igazolást csak társasági adózók számára adhatunk ki.
Minden beérkező adományt teljes egészében utcalapunk, a Fedél Nélkül céljaira és munkájára fordítjuk. Azaz hajléktalan emberek (alkotóink és terjesztőink) ellátására (pl. lakásmegtartási támogatás), művészeti pályázatuk díjazására, műveik kiadására/terjesztésére, munkavégzésük támogatására, hazai és nemzetközi feladataink járulékos költségeire, és a postai küldés költségeire.
Köszönjük támogatását és a tudnivalók tudomásul vételét!
A kampánnyal kapcsolatos kérését, kérdését itt fogadjuk:
Egyúttal nagyon köszönjük a Petőfi Irodalmi Ügynökség segítő szándékát, színvonalas munkáját!
A címlap Futaki Attila munkája.
Menhely Alapítvány,
Fedél Nélkül szerkesztőség
„Mindenkinek legyen otthona!”
NAGYON KÖSZÖNJÜK a nagylelkű támogatást minden adományozónknak!
A 2023. március 29. (szerda) 8:30-ig beérkezett minden támogatásra e-mailben reagáltunk (a postai küldést kérőknek is)!
Aki nem kapott volna e-mailt/küldeményt, kérjük, jelezze azt nekünk a _levelezes kukac menhely pont hu_ e-mailcímen!
A Menhely Alapítvány Fedél Nélkül munkája javára eddig összegyűlt 348.600 forintot a fent megjelölt célokra használjuk fel.
Nagyon hálásak vagyunk a fedél nélkül élők iránt tanúsított szolidaritásukért!
Köszönjük!
Időszakos túlélési pontok 2023. február 7-8. (Budapest és Pest megye)
A „vörös kód”
A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. 65/E. § (3) meghatározott vörös kód egy speciális figyelmeztetés, mely kritikus időjárási körülmények esetén a szociális ellátórendszert figyelmezteti arra, hogy a segítő tevékenység elsődleges feladata ilyenkor az élet védelme. A szociálpolitikáért felelős miniszter a -10°C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet, tartósan 27°C feletti napi középhőmérséklet vagy egyéb időjárási körülmények, a meteorológiai szolgálat második szintű veszélyjelzése esetén a regionális diszpécserközpontokon keresztül vörös kód figyelmeztetést ad ki. A vörös kód ideje alatt a bentlakásos intézmények - a diszpécserközpont előzetes jelzése alapján az intézménybe érkező hajléktalan személynek élete és testi épsége megóvásához szükséges mértékben a pihenés, télen a melegedés lehetőségét biztosítják.
A „vörös riasztás”
A Közép-magyarországi Régióban - a „Vörös Kód” minisztérium általi kiadása esetén különösen, de nem kizárólagosan akkor – a Regionális Diszpécser Szolgálat által kiadott jelzés, melynek meghatározott időtartama alatt, az erről külön együttműködési megállapodást kötő hajléktalanellátó intézmények minden hozzájuk érkező személyt befogadnak, nem küldenek el rászorulót.
A Regionális Diszpécser Szolgálat az együttműködési megállapodást aláíró szervezetek által működtetett úgynevezett „éjszakai túlélési pontokat”, a befogadó intézmények listáját a közösségi médiában nyilvánosságra hozza.
A Közép-magyarországi régióban „Vörös Kód” - és ezzel megegyező időben a „Vörös Riasztás” is - 2023. február 7. (kedd) 20:00 órától 2023. február 9. (csütörtök) 08:00 óráig tart.
Kérünk mindenkit, hogy nyitott szemmel járjon az utcán, ha segítségre szoruló embert lát és lehetősége van rá, az éjszakai túlélési pontokról tájékoztassa őt! Ha egyéb segítség is szükséges lehet, akkor hívja a Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálatot a +36 1 3384186-os telefonszámon.
Az éjszakai túlélési pontok listája letölthető (pdf formában itt - kattintással)