Aktuális
Személyes történeteink - A Menhely Alapítvány első 30 éve
Személyes történeteink – A Menhely Alapítvány első 30 éve címmel jelent meg interjúkötetünk, amely az 1989-es kezdetektől napjainkig mutatja be alapítványunkat.
Göncz Kinga előszavából:
Ez a kötet azzal a szándékkal jött létre, hogy visszatekintsen és reflektáljon a Menhely Alapítvány elmúlt harminc évére. A sok apró részletből, személyes mozaikból azonban egy ezen messze túlmutató, hallatlanul izgalmas kép rajzolódik ki: nemcsak a Menhely, hanem a hazai civil szektor, a hajléktalanellátás és szociálpolitika születésének, fejlődésének, harcainak – tágabb értelemben a rendszerváltás utáni Magyarország gazdasági-társadalmi változásainak és azok szociális vetületének – a története.
Az interjúk olvasása feleleveníti azokat az éveket, amelyek sokak számára a maradék biztonság megszűnéséről, a teljes talajvesztésről szóltak, míg másoknak az újonnan megszerzett szabadságot, a megnyíló lehetőségeket jelentették.
A rendszerváltás környékén többé-kevésbé mindenkinek felborult az addig kiszámított – és behatárolt – keretek között zajló élete. Mindannyian nap mint nap új helyzetekkel szembesültünk, amelyeknek a megoldásához sem ismereteink, sem előzetes tapasztalatunk nem volt, viszont megoldásért kiáltottak.
Ilyen volt az addig csak rejtetten meglévő hajléktalanság láthatóvá válása is, amelynek a hátterében részben régi, megoldatlan társadalmi problémák, részben a gazdaság összeomlása állt.
Szereplők kerestettek, akik elég bátrak ahhoz, hogy járatlan terepre merészkedjenek, a problémák megoldásában – járt utak híján – emberségükre, kreativitásukra, személyes kezdeményezésükre támaszkodjanak, majd megteremtsék a társadalmi szolidaritás intézményi hátterét is.
A Menhely Alapítvány története ennek a korszaknak és az azóta eltelt éveknek a története egy hajléktalanokat segítő civil szervezet sajátos nézőpontjából.
A kötet letölthető itt: Személyes történeteink - A Menhely Alapítvány első 30 éve
HÚSZ ÉV UTÁN - A Február Harmadika Országos Hajléktalan Adatfelvétel elemzései
Megjelent „Húsz év után” címmel a Február Harmadika Országos Hajléktalan Adatfelvétel elemző tanulmányait közreadó kötetünk! Miért csináljuk immár két évtizede rendületlenül hajléktalan adatfelvételeinket? Mit mondtak a hajléktalan emberek maguk, saját szavaikkal saját sorsukról, életükről? Milyen halmozottan veszélyeztetett csoportok léteznek a hajléktalanságon belül? Mi az a „tanult tehetetlenség”? Milyen eszközökre, segítségnyújtási formákra lenne szükség leginkább ahhoz, hogy az érintettek emberibb körülmények között élhessenek, lakhassanak? Ezekre mind kísérletet teszünk válaszolni a kötetben.
Az Otthontalanul… Tégy az emberért! kötetsorozatot 2003-ban indítottuk útjára a BMSZKI-val közösen. A Menhely Alapítvány bázisán működő önkéntes kutatócsoport, a Február Harmadika Munkacsoport immár két évtizede szervezi az éves országos hajléktalan adatfelvételt. Ennek eredményeit minden évben Gyorsjelentés formájában adjuk közre. A részletes, elmélyült tanulmányok pedig e kötetsorozatban jelennek meg. A mostani, 12. kötetben az elmúlt öt évben született tanulmányokat adjuk közre – digitális formában – az érdeklődők számára, hiánypótló szakmai gyűjtemény gyanánt. Olvassák, használják egészséggel!
Szerkesztőbizottság tagjai voltak: Breitner Péter, Gurály Zoltán, Győri Péter, Mózer Péter, Szabó Andrea. A kötetet összeállította és a kiadásért felel: Győri Péter. Kiadó: Menhely Alapítvány, Budapest, 2021.
A kötet letölthető itt: HÚSZ ÉV UTÁN - A Február Harmadika Országos Hajléktalan Adatfelvétel elemzései
Támogatói szolgálati közlemény
Tisztelt Támogatónk!
Nagyon köszönjük, hogy adományával segíti munkánkat!
Hálásak vagyunk, mert az Ön nagylelkű hozzájárulása lehetővé teszi mind a hajléktalan emberek közvetlen ellátását, mind szolgáltatásaink és munkánk rugalmasságát.
Tájékoztatni szeretnénk arról, hogy 2021. július 8-ától ING bankban vezetett számláink megszűnnek.
Amennyiben munkánkat továbbra is támogatásra méltónak találja, kérjük, az alábbi számlaszámon tegye meg utalását:
Menhely Alapítvány (Erste Bank Hungary Zrt.) 11600006-00000000-95302777
IBAN: HU13116000060000000095302777
SWIFT: GIBAHUHB
Megköszönjük, ha a gyorsabb kapcsolattartás okán megírja számunkra e-mailes elérhetőségét a közlemény rovatban.
További adatainkról és a Fedél Nélkül számlaszámáról itt tájékozódhat >>>
2020 különös évünk volt, rengeteg közvetlen segítséget is tudtunk nyújtani a már megbízhatóan lakhatásba került, korábban hajléktalan ügyfeleinknek a járvány során - számukra lakhatási, jövedelempótló és élelmiszertámogatást tudtunk adni.
Színes munkánkról olvashat bővebben is legújabb beszámolónkból (rögtön pdf nyílik a link alatt).
Ugyanitt található közhasznúsági jelentésünk, és a legújabb egyszázalékos beszámolónk is.
További kérdéseivel, kérésével kérjük, keressen az itt taláható elérhetőségeken.
Köszönjük támogatását!
"KÖZTERÜLET HELYETT EMBERIBB KÖRÜLMÉNYEK" 2021. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK
Tisztelt Munkatársunk, Kedves Kollégánk!
Megjelentek a Menhely Alapítvány pályázati felhívásai.
A program keretében szociális szakemberek nyújthatnak be támogatási kérelmet otthontalan ügyfeleikkel kapcsolatos szakmai programjaik megvalósítására, illetve az ügyfelek helyzetét javító egyszeri támogatások biztosítására.
Mellékletben találhatóak a támogatási felhívások, és a kapcsolódó mellékletek. Várjuk a jelentkezéseket!
Üdvözlettel:
Kártyás Irén
egységvezető
Közép-magyarországi
Regionális Diszpécser Szolgálat
A "Közterület Helyett Emberibb Körülmények" program 2021. felhívása EGYSZERI TÁMOGATÁSRA
Mellékletek a KHEK 2021. programhoz - egyszeri támogatás
A "Közterület Helyett Emberibb Körülmények" program 2021. felhívása SZAKMAI PROGRAMOKRA
Mellékletek a KHEK 2021. programhoz - szakmai programok
Világjárvány veszélyében lakástalanul - Gyorsjelentés a 2021. februári hajléktalan adatfelvételről
Budapest, 2021. március 31.
A 23. alkalommal lebonyolított éves országos hajléktalan adatfelvétel egészen különleges körülmények között zajlott. A Covid-19 világjárvány kiszámíthatatlan hullámokban tört az emberekre. A járvány és a járványügyi intézkedések felforgatták az emberek, az intézmények életét. A hajléktalan embereket segítő dolgozók és szervezetek mindent megtettek és megtesznek annak érdekében, hogy a sok ezer nem lakásban tengődő, hajléktalan ember körében ne következzen be tömeges egészségügyi katasztrófa a koronavírus-járvány miatt.
Idén 1500, közterületen élő és 5200 hajléktalan szállón lakó ember válaszolt önkéntesen az országos adatfelvétel kérdéseire. A válaszokból kitűnik, hogy a hajléktalan helyzetben lévő emberek zöme jól tájékozott a koronavírus tüneteit illetően. Akiknek volt koronavírus tesztjük, azok óvatosabbak, veszélyesebbnek tartják a vírust és jobban elfogadják és betartják a szigorú járványügyi intézkedéseket, szemben azokkal, akikhez nem jutott el a tesztelés az elmúlt egy év során. A hajléktalan emberek körében is a magasabb iskolai végzettségűek, az idősebbek komolyabban veszik a veszélyeket és nagyobb arányban is tesztelték őket.
Igen jelentősek a területi különbségek: Budapesten – 528 ezer adag étel, 100 ezer sebészeti maszk és elkülönített szállások és lakások juttatása mellett – kiemelkedően magas arányban, az átmeneti szállókon lakók 73%-át tesztelték, míg más városokban ez alig éri el a 30-40%-ot. A teszteltek 19%-ának volt valamikor az év során pozitív teszteredménye (az összes válaszadó 10%-a). A válaszadók 4%-át kórházban is kezelték koronavírus-megbetegedés miatt. Emiatt igen indokolt volt a tömeges oltás elindítása február elején az érintettek körében. A szállókon élők többsége beolttatta magát. A szálláshelyeket, nappali melegedőket igénybe nem vevő közterületeken élőkhöz azonban sem a tesztelés, sem az oltás nem jutott el nagyobb arányban.
A járvány és az ezzel járó járványügyi intézkedések katasztrofális egzisztenciális következményekkel jártak a nem lakásban élő emberek megélhetésére nézve. A munkaképes korban lévők 42%-ának csökkent a jövedelme, közel minden második dolgozó hajléktalan ember elveszítette munkáját, másfél-kétszeresére nőtt a semmilyen jövedelemmel nem rendelkezők aránya, s mindez a válaszadók 20-30%-ánál az alapvető szükségletek kielégítését (táplálkozás, öltözködés, gyógyszerek beszerzése) is folyamatosan korlátozza. Mindez természetesen a mentális állapotra is hatást gyakorolt (szorongások, félelmek, ritkuló emberi kapcsolatok), a nem lakásban élők többsége rezignáltan tekint a jövőbe, nem sok jót vár a járvány elmúltával sem.
Miközben a nem lakásban élő és a környezetükben élő emberek életének és egészségének a védelme érdekében a szociális segítők mindent megtesznek a nap 24 órájában, addig az egzisztenciális zuhanás kivédése érdekében mások segítségére is szükség lenne.
Megállapításuk szerint rendkívül sajnálatos, hogy a Covid-19 járvány hatásairól semmilyen más, akárcsak hasonló adatfelvétel eredményei nem ismeretesek Magyarországon.
A Február Harmadika Munkacsoport nevében:
Győri Péter dr. (C.Sc.)
Menhely Alapítvány
kuratórium elnök
Sajtóközlemény: "Világjárvány veszélyében lakástalanul"
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2021. február 3-i kérdőíves adatfelvételéről
Hajléktalanellátó szervezetek nyílt levele a Szabolcs utcai „hajléktalankórház” ügyében
Sajnálattal értesültünk a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Szabolcs utcai telephelyén nyújtott létfontosságú szolgáltatások körüli bizonytalanságról.
A hajléktalan emberek ellátásában szerepet vállaló szervezetek gyakran találkoznak azzal a problémával, hogy az egészségügyi rendszer (alapellátás, járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás) számára jelentős nehézséget okoz a beteg hajléktalan emberek ellátása.
Gyakran keresnek meg minket kórházakban dolgozó kollégák, hogy helyezzük el azokat a hajléktalan embereket, akik már nem szorulnak aktív kórházi ellátásra, az „otthoni lábadozás” lehetősége viszont nem adott a számukra. Az érintettek egészségi állapota gyakran súlyosabb, mint amit a szociális intézmények kezelni képesek – esetükben jellemzően krónikus belgyógyászati vagy ápolási osztályi ellátás volna indokolt, ami viszont sokszor nem, vagy nem kellő ideig hozzáférhető a számukra. Számukra a Szabolcs utcai ellátás jelenti az egyetlen esélyt, hogy az állapotuknak és szükségleteiknek megfelelő egészségügyi ellátáshoz jussanak. A „lábadozó” típusú férőhelyek száma szintén jelentősen alulmúlja a felmerülő igényeket. A Szabolcs utca kulcsszerepet játszik mind a kórházakból kikerülő, mind a közterületekről beszállított idős, beteg, ápolást-gondozást, egészségügyi odafigyelést igénylő hajléktalan emberek ellátásában.
Mindez a közterületi hajléktalanság csökkentésére irányuló erőfeszítéseinket is jelentősen hátráltatja.
A BMSZKI Szabolcs utcai telephelyén működő krónikus belgyógyászati és ápolási osztályok, valamint a „lábadozó” típusú férőhelyek megszűnése, továbbá az ugyanazon telephelyen működő átmeneti szállás megszűnése súlyos, megoldhatatlan kihívás elé állítaná a fővárosi fekvőbeteg-ellátást és hajléktalan-ellátást: járvány idején tovább növelné a fekvőbeteg-ellátás terhelését és növelné a közterületen, fedél nélkül éjszakázó emberek számát, ezzel megbetegedésük és elhalálozásuk kockázatát.
Mindezek miatt arra kérjük Magyarország Kormányát, hogy vagy tegye lehetővé a Szabolcs utcai ellátás további működését annak jelenlegi helyszínén, vagy – az ellátás folyamatossága mellett – biztosítsa a BMSZKI számára egy másik, az ellátásra alkalmas ingatlan használatának a lehetőségét.
Budapest, 2021. március 30.
Alfa Karitatív Egyesület
Baptista Szeretetszolgálat – Utcafront
Diótörés Alapítvány
Golgota Keresztény Gyülekezet Hajlék Misszió
Kapitánypusztai Hajléktalanok Nappali Melegedője és Utcai Gondozó Szolgálata
Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület
Kürti Erzsébet Önsegítő Egyesület
Léthatáron Alapítvány
Magyar Evangéliumi Testvérközösség
Menedékház Alapítvány
Menhely Alapítvány
Myrai Szt. Miklós Vallási Közhasznú Egyesület
Oltalom Karitatív Egyesület
Rés Szociális és Kulturális Alapítvány
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány
Twist Olivér Alapítvány
Utcáról Lakásba Egyesület
Üdvhadsereg Szabadegyház
Van Esély Alapítvány
#LookTalkAct - felhívás
Ahogy a dolgokra nézel, az mindent megváltoztathat
#LookTalkAct
A kreativitásod segíthet megszüntetni a hajléktalan embereket érő előítéleteket.
Szeretnél csatlakozni hozzánk?
Vegyél részt te is műalkotásoddal egy európai projektben, hogy együtt szüntethessük meg ezeket az előítéleteket!
Olyan társadalmilag elkötelezett és optimista világlátású, amatőr és hivatásos művészeket keresünk, akiknek segítségével megváltoztathatjuk az utcán élő emberekről kialakult (köz)képet.
A kezdeményezés célja egy nemzetközi művészeti gyűjtemény létrehozása, amely számos európai városban kiállításra és kiadásra kerül, illetve egy – a Creative Commons* licencének megfelelő jogi keretek között – ingyenes hozzáférésű digitális adatbázisként is megjelenik. A gyűjtemény nyilvánossá tételével egy, a hajléktalansággal kapcsolatos, optimista szemléletű és formáló erővel bíró vizuális forrásanyagot biztosítunk, melyet civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek egyaránt hasznosíthatnak.
- Mi ez? Képi pályamunkákat fogadunk a vizuális- és képzőművészetek bármely területéről, legyen az festmény, grafika, fotó vagy bármely más tartós vizuális kifejezési forma, amely digitális gyűjteményben vagy művészeti kiállításon bemutatható.
- Kiknek szól? A pályázaton részt vehet minden olyan szociálisan érzékeny, amatőr vagy hivatásos alkotó, aki művészetében a hajléktalanság témájához optimista hozzáállással viszonyul, a témával jobbító szándékkal foglalkozik. A felhívás minden jelenleg hajlék nélkül élő, volt hajléktalan, és nem-hajléktalan személy számára is él.
- Hogyan jelentkezhetek? A pályamunkák beküldhetőek itt:
- Mikor? A jelentkezési időszak 2021. március 24-től június 30-ig tart. (határidő meghosszabbítva)
- És azután? Minden beküldött pályamunka bekerül a digitális gyűjteménybe. A nemzetközi zsűri által kiválogatott legjobb 150 alkotás megjelenik egy művészeti albumban, négy országban kiállításokat szervezünk belőlük és bekerülnek egy bárki számára elérhető digitális gyűjteménybe. A pályázatban való részvételért pénzbeni díjazás nem jár.
- Van még kérdésed? Itt vagyunk, hogy segítsünk. Szeretnénk, hogy ez a projekt mindenki számára elérhető és hozzáférhető legyen. Írj nekünk ide:
, vagy keress minket a közösségi oldalakon, hogy eloszlathassuk kételyeidet!
A kezdeményezés a Let’s Talk About Homelessness: Learning as a Tool for Social Integration of Homeless People [Beszéljünk a hajléktalanságról: Tanulás, mint a hajléktalan emberek társadalmi beilleszkedésének lehetősége] részeként valósul meg, melyet az Erasmus+ program finanszíroz, és négy európai szervezet valósít meg. A #HomelessTalk projekt célja támogatni a jelenleg az utcán élő vagy valaha volt hajléktalan emberek bevonását és részvételét a tudatosságot növelő programokba, érzékenyítő akciókba. A beérkező pályamunkáknak köszönhetően felépülő online gyűjtemény mellett a projekt magába foglalja továbbá egy kézikönyv kiadását is, mely a hajléktalansággal kapcsolatos tudatosságot növelő hasznos gyakorlatokat járja körbe.
Szeretnél többet is megtudni a projektről? Itt olvass tovább!
*a kreatív közjavak megosztási feltételeinek megfelelő licen