Aktuális
ARANYOZZUK BE EGYÜTT A “VAJDA3” IDŐSEINEK NAPJAIT!
A Menhely Alapítvány követes gyűjtőkampánya 2024. augusztus 26-október 5. között.
A “Vajda3” Hajléktalan Idősek Otthona és Lábadozója különös hely. Megáll az idő, kívül kerül a világ. Idős férfiak élnek itt napról napra, évről évre. Életük látszólag "megoldódott", hiszen nincsenek közvetlen életveszélyben az utcán. Mégis sokszor érezzük: valami hiányzik...
Az idősek számára minden olyan program fontos, ami megtöri az öregség nehéz mindennapjait és a bentlakás monotóniáját. Év közben havi közösségi programokat szervezünk számukra: karácsonyi, húsvéti ünnepléseket, kézműves foglalkozásokat, állatterápiás találkozókat, operett- és meccslátogatást, kirándulásokat. Ráadásul egy szuper önkéntes csapat segít nekünk ebben!
De a legnagyobb esemény, melyre évről évre többen és hosszabban szeretnének jönni, az a BALATONI NYARALÁS! Csendesen figyeljük, ahogyan az addig zárkózott idősek egyszerre csak kezdenek feloldódni és jól érzik magukat. A Balaton-parton töltött idő alatt belülről nyári gyerekekké válnak egy kicsit, még egymásra is jobban figyelnek, és élvezik az őket kísérő munkatársaink és önkénteseink társaságát. Jókat ebédelnek, hajókirándulásra mennek és fagyizni. Különös élmény, amikor beszélgetni kezdünk és néhányan elmesélik, hogy életükben először van alkalmuk látni a Balatont. És csendesen újra és újra elhangzik többek szájából is, hogy mennének újra, maradnának tovább....
Ezek a nyaralások nemcsak közösséget kovácsolnak, de kiemelik időseinket a bentlakás mindennapjaiből és egy pár napra "ablakot" nyitnak a világra. Ezért most nagyon szeretnénk összegyűjteni a következő évi ARANYOS NAPOK programok költségeit. Hiszünk benne, hogy apránként összegyűlik a 1,5 millió forintos támogatás a mellénk álló, nekünk gyűjtő követeink és támogatóik segítségével!
Kérjük, segíts most! Szükségünk van rád is, hogy sikerüljön bearanyozni a "Vajda" bácsik szürke hétköznapjait!
Az adományok felhasználásáról rendszeresen beszámolunk, hogy lásd, mit ad hozzá az idős lakóink életéhez!
A célt támogatni az Új Nap Új Remények oldalán hamarosan megtalálható kampányok egyikén keresztül tudod a kampányidőszakban.
Nagy szeretettel várunk - légy te is KÖVETÜNK! Indíts te is kampányt értünk - segítünk!
Információt telefonon a 36204653873-a telefonon vagy itt kaphatsz:
Ha célunkat MOST segítenéd utalással vagy bankkártyás adományozással - itt találod az információt és a linket!
Kérjük, írd a közlemény rovatba: "ADOMANY - VAJDA ARANY NYAR"
Mi, a Menhely Alapítványnál 35 éve nyújtunk segítséget az otthonukat vesztett embereknek. Segítünk munkát, lakhatási megoldást, életrendezésben támogatást találni.
Hisszük, hogy a szegénység és kiszolgáltatottság enyhítése csak együtt lehetséges, ezért széles társadalmi összefogást építünk az otthontalan emberekkel való szolidaritásért, a hajléktalanság megszüntetéséért. Munkánk sikere múlik ezen az összefogáson.
Munkánkról itt olvashatsz többet: www.menhely.hu
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium ajánlattételi felhívása - 2024.07.01-2025.06.30.
Kedves Kollégák!
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium két gesztor-szervezete, a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a mai napon, 2024. július 8-án közzéteszi konzorciumi ajánlattételi felhívását a 2024. július 1. és 2025. június 30. közötti időszakra.
A cikk alatt letölthető felhívásunk részletes szövege, az ajánlattételi adatlap, valamint egy kalkulációs tábla mintát is.
Az ajánlatokat a Menhely Alapítvány részére 2024. augusztus 8-ig várjuk a címre.
Bármilyen kérdés esetén keressetek minket bizalommal!
A Budapesti Hajléktlanügyi Konzorcium ajánlattételi felhívása 2024-25.
Adatlap konzorciumi ajánlattételhez - 2024-25.
Kalkulációs tábla minta külső lakhatás - 2024-25.
Hőségriasztás és Vörös Kód 2024. július
FELHÍVÁS
2024. július 7. vasárnap 00:00 órától július 18. csütörtök 24:00 óráig terjedően a hőságre tekintettel a Vörös Kód lépett érvénybe. Kérjük, ha valaki segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívja Regionális Diszpécser Szolgáltunkat a +361 3384186-es telefonszámon.
Ez időszak alatt a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben, ezért az alábbi információkkal egészítjük ki a fentieket:
A mindenki számára nyitva álló, légkondicionált helyiségek listája az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjáról tölthető le.
A fellelhető közkutakról információ itt.
A Vörös Kód protokoll itt található.
Budapest, 2024. július 8.
Üdvözlettel,
Aknai Zoltán
Menhely Alapítvány
igazgató
Haza-találó 2021-2023. - hatásvizsgálat
A Haza-találó projektünkhöz kapcsolódó hatástanulmány végigkövette a projekt életútját a résztvevők kiválasztásától a célcsoporttagok lakhatásáig.
Jól összefoglalja azokat a pontokat, melyek az ügyfelek életének változásait érintik, egyúttal azt is, hogy a szakemberek, valamint a szervezet szintjén milyen tapasztalatokat, következtetéseket vontunk le a projektből. Rengeteg szubjektív véleménnyel testközelből láttatja a célcsoporttagokat, és a program hangulatába is bepillantást enged. (Hatásvizsgálat a Menhely Alapítvány Haza-találó című projektjéről - készítette: Balogi Anna)
Hatásvizsgálati zárótanulmány a Menhely Alapítvány Haza-találó című projektjéről
2024. évi Gyorsjelentés a Február Harmadika Munkacsoport éves adatfelvételéről
Gyerekkori – időskori – egzisztenciális krízisek
Hajléktalanhelyzet 2023/2024 fordulóján
Gyorsjelentés a Február Harmadika Munkacsoport éves adatfelvételéről
a Menhely Alapítvány sajtóközleménye
Idén februárban 26. alkalommal került sor a Menhely Alapítvány éves hajléktalanügyi adatfelvételére. Idén semmilyen támogatásban nem részesült a kutatás, a résztvevő szociális segítők még szimbolikus tiszteletdíjban sem részesülhettek. Így is 45 település összesen 4904 - elsősorban hajléktalan szállásokon élő, részben közterületen alvó – hajléktalan embertől érkeztek be értékelhető válaszok. A Február Harmadika Munkacsoport azt tervezi, hogy idén októberben Európai Uniós forrásból újabb, a februárinál nagyobb léptékű adatfelvételt hajt végre a hajléktalan helyzetű emberek körében.
Az idei adatfelvétel is megerősítette, hogy a hajléktalan emberek között egyre több az idős, beteg, munkaképtelen ember. Ma már tíz hajléktalan ember közül négy elmúlt 60 éves, és minden tizedik 70 évesnél is idősebb. Egy részük a hajléktalanságban öregedett meg, azonban többségük már ilyen idősen, vagy néhány évvel ezelőtt vált hajléktalanná. Vagyis az egyik első feladat – messze nem csak a hajléktalanellátás keretében – a méltó időskor biztosítása az egyre idősebb, beteg, munkaképtelen otthontalan emberek számára.
A válaszadók közül csupán minden tizedik ember volt 40 évesnél fiatalabb. A kutatás azt mutatja, hogy közülük közel minden második ember állami gondozásból, nagykorúvá válásakor lett hajléktalan (az összes válaszadó 20%-a volt életében állami gondozott). A valaha volt állami gondozott hajléktalanok körében rendkívül magas a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők (61%) és a romák (43%) aránya. A volt állami gondozott fiatalok számára ténylegesen hatékony, célzott képzési és lakhatási, életkezdési programra lenne szükség, annak érdekében, hogy ne váljanak hajléktalanokká.
Végül: A hajléktalan emberek 60%-ának, a hajléktalan nők közel 80%-ának van gyereke! A hajléktalan nők 34%-ának három vagy több gyereke van! Számukra komplex családtámogatási szolgáltatásokra lenne szükség, hajléktalanságuk megszüntetése, családi kapcsolataik helyreállítása érdekében.
2023/2024 telén a válaszadó hajléktalan emberek átlagosan havi 69.000 forintból éltek.
Azok számára, akik pusztán jövedelmi helyzetük miatt kénytelen igénybe venni a hajléktalanellátás szolgáltatásait, hosszú távú, kiszámítható lakásfenntartási támogatási rendszerre lenne szükségük.
A Február Harmadika Munkacsoport nevében:
Győri Péter dr. (C.Sc.)
Menhely Alapítvány
kuratórium elnök
Sajtóközlemény: „Gyerekkori – időskori – egzisztenciális krízisek” - hajléktalanhelyzet 2023/2024 fordulóján
Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2024. február 3-ai kérdőíves adatfelvételéről
Képzési meghívás szociális szakmában dolgozó segítőknek
Kedves Kollégák!
Szeretettel hívunk Benneteket 2024. április 2-án, kedden 14-18 óráig Budapesten, a VIII. kerület, Berzsenyi u. 8. alatt megrendezésre kerülő FSZA-2022-24 azonosító számú „Teleki tér és Pápa tér között” elnevezésű projekt izgalmas, tematikus foglalkozására, melynek fókuszában a függőségek és szenvedélybetegségek kezelése a segítő munkában áll.
Részvételi szándékotokat, kérjük, 2024. március 29-ig jelezzétek az alább letölthető meghívóban szereplő e-mail címre küldött jelentkezési lap és igényfelmérő kérdőív visszaküldésével!
Várunk szeretettel,
Fazekas Mária és Mózer Mátyás
projektmegvalósítók
Program elnevezése: FSZA-2022-24, „Teleki tér és Pápa tér között” tematikus foglalkozás
Program helyszíne, időpontja: Budapest, Berzsenyi u. 8., 2024. 04. 02. 14.00 – 18.00
Meghívó a Menhely Alapítvány szakembereknek szóló képzésére
Jelentkezési lap és adatkezelési tájékoztató a képzésre
Újra otthon? Egyedül nem megy...
"Újra otthon? Egyedül nem megy..." címmel indítottuk útjára 2023 októberében a Menhely Alapítvány társadalmi bázisépítését segítő projektünket.
Munkánk része a társadalom előítéletmentes párbeszédre és együttműködésre szóló felkészítése, ha hajléktalan emberekről van szó. A projekt során megtanulunk tudatosabban, hatékonyabban kommunikálni törekvéseinkről, a fedél nélkül élők hangját erősítve, projektek keretében bevonva támogatóinkat, adományozókat és önkénteseket egyaránt. Megújul a kommunikációnk, külön felelőssel, átláthatóbb, modernebb lesz a honlapunk, bővül önkénteseink és támogatóink száma és részvétele munkánkban.
A másfél éves projektidőszak (2023. október 1 - 2025. március 31.) során megvalósuló tevékenységeink:
- Fedél Nélkül Éves Díjkiosztót tartunk önkéntesek bevonásával 2024 májusában,
- "Vajda3" Idősotthonunk és Lábadozónk lakóinak szabadidős programjait és nyaralását szervezzük,
- Fedél Nélkül terjesztőinek és önkénteseinek csapatépítő nyári tábort tartunk (2024. augusztus),
- Első Kézből a Hajléktalanságról tréninghétvégét tartunk (2024. április),
- új, átláthatóbb honlapot készítünk,
- hírlevélküldő rendszert alakítunk ki a jobb átláthatóságunk céljából,
- kommunikációs munkatárssal bővül a csapatunk,
- adománygyűjtő kampányokat szervezünk, támogatóinkat jobban bevonjuk munkánkba.
