“Történetek a láthatatlanságról”: párbeszéd a hajléktalanságban élők munkaerőpiaci jelenlétéről

“Történetek a láthatatlanságról” című programunk célja az volt, hogy testközelből mutassuk be: empátiával és nyitottsággal a hajléktalanságból és más hátrányos helyzetből is vezethet út a munka világába.

Konzorciumi ajánlattételi felhívás 2025.

A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2025-2026. évi ajánlattételi felhívása hajléktalanellátó szervezetek számára.

A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium 2025. évi pályázati felhívásai

A Menhely Alapítvány 2025-2026. évi pályázati felhívásai szociális szakemberek számára.

Bécsben járt a Fedél Nélkül szerkesztősége

Bécsben, az Augustin utcalapnál járt Fedél Nélkül utcalapunk szerkesztősége

Hőségriadó és vörös kód – fontos tudnivalók a következő napokra

Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriadót rendelt el 2025. június 24. (kedd) 00.00 órától június 26. (csütörtök) 24.00 óráig az ország teljes területére.

A hőségriadó mellett a Belügyminisztérium vörös kódot is kiadott az alábbi vármegyékre: Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Fejér, Tolna, Baranya és Csongrád-Csanád. A vörös kód 2025. június 25-én (szerda) 08.00 órától június 26. (csütörtök) 24.00 óráig lesz érvényben.

Ez azt jelenti, hogy Budapesten és Pest vármegyében – több más vármegye mellett – egyszerre van érvényben hőségriadó és vörös kód is.

A vörös kód különösen fontos jelzés a szociális intézmények számára: ilyenkor kötelesek befogadni a rászorulókat, akkor is, ha egyébként nem lenne erre lehetőségük. Kérjük, hogy mindenki fordítson fokozott figyelmet a fedél nélkül élő emberekre, idősekre, betegekre.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közzétette a Budapesten elérhető légkondicionált helyiségek listáját, ahol a nagy melegben bárki felfrissülhet. Ez a lista elérhető itt. A közkutak országos térképes listája ezen a linken érhető el. 

A megfelelő figyelem és a gyors segítség életeket menthet a hőhullám idején. Kérjük, ha valaki segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívja a Regionális Diszpécser Szolgáltunkat a +361 338 4186-es telefonszámon. A Menhely Alapítvány munkatársai ezeken a napokon is mindent megtesznek azért, hogy minél több segítséget nyújtsanak az otthontalan embereknek ebben a megterhelő időszakban.

„Úton” az otthon felé – félidőhöz érkezett lakhatási programunk

A Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázati támogatásának köszönhetően folytatódhat a Menhely Alapítvány „Úton” lakhatási programja, amely már tíz éve segíti a hajléktalanságból kivezető utat kereső embereket. A program célja, hogy stabil, önálló lakhatást biztosítson azok számára, akik korábban otthon nélkül éltek. A most elnyert támogatással újabb emberek kaphatnak esélyt arra, hogy saját otthonban, méltó körülmények között élhessenek. Alapítványunk ezzel aktívan hozzájárul a lakhatási válság enyhítéséhez, és közösen tehetünk azért, hogy minél többen elindulhassanak a saját otthon felé vezető úton.

A pályázati időszak alatt összesen 20 háztartás, valamint két önkormányzati bérlakásba költöző háztartás támogatását vállaltuk. A program félidejénél már 25 háztartás önálló lakhatását tudtuk segíteni – így az eredetileg kitűzött célokat idő előtt sikerült túlteljesíteni.

Időközben elkészült a két, Erzsébetváros Önkormányzatától átvett lakás felújítása, már csak a közüzemi mérőórák beszerelése van hátra. Hamarosan új lakóik költözhetnek be – olyan emberek és családok, akik korábban hajléktalanságot éltek meg. A tíz évre átadott önkormányzati lakások jól mutatják a kerület szociális elkötelezettségét, és fontos lépést jelentenek abban, hogy a korábban hajléktalanságot megtapasztalt emberek hosszú távon is biztonságban és méltóságban élhessenek.

A program megvalósítása során szorosan együttműködünk szociális munkatársainkkal, partnereinkkel és támogatóinkkal. Köszönjük a Fővárosi Szociális Közalapítvány támogatását, valamint minden közreműködő munkáját, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több ember számára váljon elérhetővé a biztos lakhatás. Köszönet illeti Erzsébetváros Önkormányzatát is, aki szintén aktívan kiveszi részét a lakhatási válság kezelésével kapcsolatos teendőkből.

Vörös Kód 2025. február 17-21.

Minisztériumi figyelmeztetés a hajléktalanellátó rendszer felé az éjszakánként tartósan -10 °C alá csökkenő hőmérséklet okán.

A regionális diszpécser szolgálatok elérhetősége – 2024-25.

A hajléktalan embereket segítő, országos régiókban hívást fogadó diszpécser szolgálatok elérhetőségeit adjuk közre – frissítve 2024/25 telére.

„Úton” az otthon felé: folytatódik a Menhely Alapítvány lakhatási programja

Folytatjuk “Úton” önálló lakhatást segítő programunkat a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázati támogatásával.