Állásfoglalásunk a budapesti közterületek helyzetéről

2026.07.16.

Az elmúlt időszakban egyre több budapesti lakos számol be arról, hogy bizonytalannak vagy veszélyesnek érzi egyes közterületek használatát. Fenyegető viselkedésről, agresszióról, nyílt szerhasználatról és zavart állapotban lévő emberekről érkeznek beszámolók.

Nem szeretnénk elvitatni ezeket a tapasztalatokat. Mi is látjuk, hogy Budapest több pontján súlyosbodott a helyzet.

Az agresszív, fenyegető vagy másokat veszélyeztető magatartás elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy hajléktalan, lakásban élő, szerhasználó, pszichiátriai beteg vagy turista követi el. A városban élőknek joguk van ahhoz, hogy biztonságban használhassák az utcákat és a közösségi közlekedést.

Ugyanez a biztonság illeti meg a közterületen élő hajléktalan embereket és az ott dolgozó segítőket is. A közterületen élő emberek kiszolgáltatottságuk miatt a lakosság egészéhez képest jóval nagyobb arányban válnak bűncselekmények áldozataivá: ügyfeleinket is gyakran éri bántalmazás, fenyegetés vagy kifosztás.

1. Nem mindenki hajléktalan, aki annak látszik

A közterületen látható, rossz állapotban lévő embereket gyakran egyetlen csoportként kezeljük, és automatikusan hajléktalannak nevezzük. A valóság ennél jóval összetettebb.

A fedél nélkül élők mellett jelen vannak lakhatással rendelkező szerhasználók, megfelelő kezelés nélkül maradt pszichiátriai betegek, palackgyűjtésből vagy kukázásból élő kisnyugdíjasok és családok, kiszolgáltatott körülmények között dolgozó munkavállalók, valamint olyan turisták is, akik alkohol- vagy drogfogyasztás után zavaró vagy veszélyes módon viselkednek.

Külső megjelenés alapján nem állapítható meg, hogy valaki hajléktalan-e, beteg-e, használ-e valamilyen szert, vagy van-e hová hazamennie.

Ha minden zavaró közterületi jelenséget hajléktalanok okozta problémaként kezelünk, rossz helyen fogjuk keresni a megoldást.

2. A helyzet túlmutat a hajléktalanellátás határain

Alapítványunk munkatársai több mint három és fél évtizede dolgoznak hajléktalan és a lakhatás elvesztésének veszélyében élő emberekkel. Szakembereink között többen évtizedek óta részesei a budapesti ellátórendszernek, ezért hosszabb időtávon is érzékeljük a közterületi helyzet változásait.

Hajléktalanellátó szervezetként kapcsolatot teremtünk a közterületen élő emberekkel, felismerjük a krízishelyzeteket, segítséget ajánlunk. Igyekszünk őket szociális, egészségügyi ellátáshoz, szállás- vagy lakhatási szolgáltatásokhoz juttatni.

Nem rendelkezünk azonban rendészeti, hatósági, pszichiátriai vagy addiktológiai jogosultságokkal.

Nem igazoltathatunk, nem távolíthatunk el senkit a közterületről, nem rendelhetünk el kezelést, és nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy elfogadja a felajánlott segítséget.

Ez nem a felelősség elhárítása, hanem a kompetencia- és eszközhatáraink pontos megnevezése.

A rendőrség felléphet erőszak vagy közvetlen veszély esetén, de nem tud pszichiátriai kezelést, addiktológiai terápiát vagy lakhatást biztosítani. A hajléktalanellátás tud szociális segítséget és szállást ajánlani, de nem tud betegséget kezelni vagy közrendet fenntartani. Ha pedig egy embert egyik kerületből a másikba küldenek, a probléma nem oldódik meg, csak máshol jelentkezik újra.

A kialakult helyzet ezért a hajléktalanellátás, az addiktológia, a pszichiátria, az egészségügy, a lakhatási szolgáltatások, az önkormányzatok és a rendészeti szervek tényleges együttműködését igényli.

Jelenleg ezek a területek többnyire egymástól elkülönülve, súlyos kapacitáshiánnyal és tartós alulfinanszírozottság mellett működnek.

3. Mit tud tenni az utcai szociális munkás?

Budapesten jelenleg 40 utcai gondozó szolgálat működik, amelyek két-két munkatárssal, naponta hat órában végeznek terepmunkát. Az állami normatíva reálértéke mára olyan mértékben csökkent, hogy még a legalapvetőbb működési költségeket és a jogszabályban előírt minimális béreket sem fedezi. A szolgálatok fenntartása ezért nagyrészt az önkormányzatok és a civil és egyházi szervezetek jelentős saját forrásból történő kiegészítésén múlik.

Az utcai szociális munka alapja a személyes kapcsolat, a rendszeres jelenlét és a bizalom kialakítása. A munkatársak felmérik az érintett ember állapotát, információt adnak, segítenek iratokhoz, egészségügyi ellátáshoz, tisztálkodási lehetőséghez vagy szálláshoz jutni, szükség esetén pedig mentőt hívnak.

Az utcai szociális szolgáltatás azonban önkéntesen vehető igénybe. A segítséget felajánlhatjuk, de annak elfogadására nem kötelezhetünk senkit.

Ugyanez igaz a szálláshelyekre is. Az intézmények meghatározott biztonsági és együttélési szabályok szerint működnek, és azoknak tudnak szolgáltatást nyújtani, akik elfogadják a szabályokat, és együttműködnek.

A segítség visszautasítása mögött állhat félelem, trauma, korábbi rossz tapasztalat, pszichiátriai állapot vagy függőség. Ezeket meg kell érteni és kezelni kell, de a szociális munkás nem írhatja felül egy cselekvőképes ember döntését.

Az utcai szociális munka maga is tartósan alulfinanszírozott. A szakemberektől gyakran olyan problémák megoldását várják, amelyekhez sem jogkörük, sem eszközük, sem elérhető továbbküldési lehetőségük nincs.

4. Szakmai javaslataink

Olyan szervezett megoldásra van szükség, amely nem egyetlen szakterületre, intézményre vagy ágazatra hárítja a felelősséget, hanem amely világos feladatmegosztáson, megfelelő finanszírozáson és számonkérhető együttműködéseken alapszik.

Szakmai javaslataink: 

1. Ki kell alakítani a hajléktalanellátás, az addiktológia, a pszichiátria, az egészségügy, a lakhatási szolgáltatások, az önkormányzatok és a rendészeti szervek közötti összehangolt, egyértelmű feladatmegosztáson alapuló együttműködés rendszerét.

1. Bővíteni kell az alacsonyküszöbű egészségügyi és addiktológiai kapacitásokat: olyan nappali és éjszakai centrumokra van szükség, ahol a zavart állapotú vagy szerhasználó emberek akut ellátása, biztonságos elhelyezése, valamint szociális és egészségügyi támogatása egy helyen biztosítható.

1. Az ellátórendszer fejlesztése mellett felül kell vizsgálni, meg kell szüntetni de legalábbis módosítani kell azokat a jogszabályokat, amelyek a hajléktalanságot, a szerhasználatot kriminalizálják. A büntető szemlélet erősíti a bizalmatlanságot és az elzárkózást, miközben valódi segítséget csak együttműködésre épülő, hozzáférhető szolgáltatásokkal lehet nyújtani. 

1. Az utcai gondozó szolgálatok működési feltételeit és állami finanszírozását hosszú távon, a valós költségekhez igazítva, kiszámítható módon rendezni kell.

1. Biztonságos ügyfélút-követésre van szükség: ki kell alakítani a közterületen élő emberek ellátását segítő, a szociális és egészségügyi szolgáltatások közötti jogszerű és biztonságos információmegosztást lehetővé tevő közös koordinációs rendszert.

1. A lakosság hiteles és közérthető tájékoztatása szintén elengedhetetlen. A szociális ágazat, az önkormányzatok és az állam összehangolt együttműködése sem hozhat tartós eredményt a városlakók figyelme, felelős jelenléte és segítsége nélkül.

Nem minden hajléktalan ember veszélyes, és nem minden veszélyesen viselkedő ember hajléktalan. A lakhatási helyzet nem mentesít senkit az agresszív magatartás következményei alól, de önmagában nem is tesz senkit veszélyessé.

A város lakóinak joguk van ahhoz, hogy félelem nélkül közlekedhessenek. A krízisben lévő embereknek pedig joguk van ahhoz, hogy az állapotuknak megfelelő, valóban hozzáférhető segítséget kapjanak.

A Menhely Alapítvány készen áll arra, hogy tapasztalataival és szakmai tudásával részt vegyen ebben a munkában. Ugyanakkor világosan kell beszélnünk arról is, hogy mire képes a hajléktalanellátás, és melyek azok a problémák, amelyeket megfelelő pszichiátriai, addiktológiai, egészségügyi, lakhatási és rendészeti háttér nélkül egyedül nem tud megoldani.

Hová fordulhatunk segítségért?

Közvetlen veszély, agresszió, bűncselekmény, eszméletlenség vagy súlyos egészségügyi állapot esetén a 112-es segélyhívót kell értesíteni.

Amennyiben egy feltehetően hajléktalan ember szociális segítségre szorul, a Menhely Alapítvány éjjel-nappal elérhető Diszpécser Szolgálata a +36 1 338 41 86-os telefonszámon hívható.

A Diszpécser Szolgálat nem általános közterületi “panaszvonal”, feladata a hajléktalan vagy feltételezhetően hajléktalan embereket érintő szociális és krízishelyzetek kezelése.

Az állásfoglalás szakmai alapját Dr. Győri Péter szociológusnak, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnökének helyzetelemzése, valamint a Menhely Alapítvány munkatársainak közvetlen szakmai tapasztalatai adják.