Úton a biztonság felé – “A lakhatás a jövő” az összefogás erejével
Lezárult az a Menhely Alapítvány lakhatási programjait segítő időszak, melynek az E.ON támogatása, ügyfeleink elkötelezettsége és kollégáink odaadó munkája nyomán 5 háztartás, 18 ember élete lett egy kicsit könnyebb.
A lakhatás elvesztése nem statisztika, hanem kőkemény valóság: széteső családok, bizonytalan mindennapok, kilátástalanság. Lakhatást segítő szolgáltatásainkkal, így a Menhely Alapítvány Úton programjával is azért dolgozunk, hogy senkinek ne kelljen utcán vagy méltatlan körülmények között élnie. Idén az E.ON támogatásával, valamint a Fővárosi Szociális Közalapítvány (FSZKA) pályázati forrásaiból és az Erzsébetvárosi Önkormányzat közreműködésével több család életét sikerült stabil pályára állítanunk.
Amikor egy hajszálon múlik a biztonság
Az E.ON segítsége most öt háztartásnak nyújtott közvetlen támogatást. Segítőként nap mint nap látjuk, milyen hirtelen csaphat le a baj – és mekkora ereje van a jókor érkező, szakértő támogatásnak!
Egy édesanya tíz éven át vándorolt gyermekeivel különböző átmeneti otthonok között. Amikor végre saját albérletbe költözhettek, egy váratlan krízis ismét a szakadék szélére sodorta őket. Az otthonmegtartási támogatásnak köszönhetően azonban most nem kellett újra csomagolniuk: átvészelték a nehéz időszakot, és megőrizték az otthonukat.
Egy négygyermekes anya családon belüli erőszak elől menekült el – korábban még víz sem volt a házukban. Az anyaszállóról ma már egy békés, tiszta, jól felszerelt albérletbe segíthettük őket. A gyerekek stabil környezetből járnak iskolába és óvodába – egy valódi otthon biztonságából.
Családok, akiket az összefogás egyesített
A lakhatási válság legfájóbb következménye, amikor a családok szétszakadnak. Egy hatfős család lakását tartozások miatt elárverezték: a szülők egy padláson húzták meg magukat, a gyerekek a nagyszülőkhöz kerültek. Programunk révén sikerült akkora albérletet találniuk, ahol újra együtt élhetnek – a négy gyermek ismét egy fedél alatt lehet szüleivel.
E történetek bizonyítják: ha a vállalati, civil és önkormányzati szereplők összefognak, valódi, hosszú távú változást teremthetünk azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Köszönjük a támogatást!





